Úgy illett volna, ha mostanra szépen megírom az előző öt Final Destination filmről a recenziót itt a blogomon, elvégre néhány éve tartottunk barátokkal maratont belőle. Ami késik, nem múlik – most viszont elkezdem az aktuális résszel a sort, és idővel majd jöhet a többi, különösen annak reményében, hogy a franchise egy hosszú szünet után további részekkel bővülhet.
A történet: egy fiatal lányt nagymamája meg nem történt tragédiájának rémálma gyötri, ami mögött egy szörnyű családi titok rejtőzik.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Ahogy anno a Sikoly 5-nél is mondtam, így kell egy franchise-t a hamvaiból feltámasztani. Jót tett a szünet ennek a szériának, hiszen talán a legnagyobb hiba, amit elkövettek, hogy 11 év alatt kitoltak magukból 5 filmet is, ami gyorsan a bőség zavarát, és ezzel együtt minőségbeli romlást eredményezett. (Egyébként a Sikoly filmeknél is ugyanez a tendencia figyelhető meg).
Akárhogy is alakult a franchise sorsa 2011-ig, az vitathatatlan, hogy a Fűrész sorozat mellett a 2000-es évek egyetlen valamirevaló horror szériájáról beszélünk. Ez elég sok mindent elmond egyébként a 2000-es évek évtizedének hangulatáról – két kreatív trancsírozós koncepció, ennyi maradt az évezredforduló lelkületéből.
14 évvel később visszatértünk, és aki azt hitte, hogy már mindent láttunk az előző 5 filmben, azt szerencsére a Bloodlines megcáfolja. Kreatív módon vesszük fel ismét a fonalat, megkapjuk a kikacsintásokat az előző felvonásokra, és hát a jó öreg halál talán sosem volt ennyire agyafúrt és könyörtelen, mint itt. Ha mindez önmagában nem lenne elég, még kapunk egy jó nagy adag fekete humort is, ami egyáltalán nem érződik erőltetettnek.
Tony Todd érdemel még meg egy külön bekezdést, hiszen az első 5 filmnek ő volt a misztikus, visszatérő karaktere, akiről ment a megannyi találgatás. Ezúttal megkapjuk a háttértörténetét, és egy méltóságteljes búcsút is anélkül, hogy bármit explicite mutatnia kellett volna a legújabb felvonásnak.
Hogy lesz-e folytatás? A bevételeket és a kritikai visszhangot tekintve erre mérget vehetünk. És az a legjobb az egészben, hogy a Bloodlines ügyesen bővíti ki az eddig ismert szabályrendszert, hogy az alapján egy új, idáig ismeretlen megközelítésben kapjunk ízelítőt abból, amikor a halál bedurvul, mert belepiszkítottak a tervébe. A következőből sem szeretnék kimaradni, ennyit mondhatok.
Horror Box Office értékelés: 75%
IMDB értékelés: 7.1
[…] emiatt keserű csalódottság dolgozott bennem a záró képkockákat követően – főleg egy Final Destinationhöz vagy Until Dawnhoz képest. Igen, igen, vállalom a kockázatot, hogy évek múltán a szívemhez […]
KedvelésKedvelés
[…] animációs kalanddal is kibővült a Predator franchise. És azt kell mondjam, hogy a Sikoly és a Final Destination után egy újabb franchise kezdte el ügyesen újra felépíteni magát. Nincs veszve tehát az […]
KedvelésKedvelés
[…] franchise, amely megirigyelte a Sikoly és a Final Destination rebootját, úgyhogy úgy döntött, ő is megpróbálkozik vele. A probléma csak az, hogy a […]
KedvelésKedvelés