A Halloween sikeres feltámasztásán felbuzdulva sorra érkeznek a régi klasszikus horrorfilmek előzményfilmjei vagy folytatásai. Egyelőre többnyire pozitív az élmény, és váratlan módon a The First Omen is ezt a tábort erősítette.
A történet: egy amerikai lány egy római apácarendhez csatlakozik, ahol sötét titkot őriznek.
Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Régi filmek az Ómen fejezetek, és én is több mint tíz éve láttam a trilógiát, úgyhogy nem mondhatom azt, hogy naprakészen vártam volna ezt az előzményfilmet. Többnyire csak az maradt meg, hogy néha mennyire nevetséges volt a gonoszkodás az eredeti filmekben – legalábbis a 2010-es évekből szemlélve.
A The First Omen azonban egyszerre ragadja meg a régi filmek alapját és hangulatát, ugyanakkor képes ezt egy olyan modern köntösben előadni, hogy ne érződjön rajta az “idejétmúltság”. További plusz pont jár azért, amiért nem akarta túlcsavarni és túltolni az eddig ismert mitológiát – aki ismeri és látta a korábbi filmeket, nem fog új dolgokkal találkozni, de ettől még ugyanúgy élvezheti, mint ahogy én is tettem. Ez pedig nagy dolog, főleg annak tükrében, hogy néha mennyire lapos és egysíkú módon próbálnak életet lehelni régi franchise-okba.
A film egyetlen nagy hibája, hogy pont akkortájt jött ki a mozikba, amikor az Immaculate is, és hát eléggé egybecseng ez a két alkotás, témáját és cselekményét illetően is. Ugyanakkor, amit 2024-ben még ebből a koncepcióból ki lehet hozni, azt megtették ezzel a “kvázi reboottal”, és biztos vagyok benne, hogy ezután sokan vették elő az eredeti filmeket.
Horror Box Office értékelés: 78%
IMDB értékelés: 6.5
[…] már elkezdtem a múltidézést a The First Omennel, folytatom a sort egy dán darabbal. Egyáltalán nem volt a radaromon ennek a filmnek a pótlása, […]
KedvelésKedvelés
[…] ez, mert a legutolsó film, amit ebbe a kategóriába soroltam, azt még tavaly novemberben írtam (The First Omen, illetve Daddy’s Head). Szóval nem csoda, hogy mostanában kicsit alábbhagyott a lendület […]
KedvelésKedvelés