Smile 2 / Mosolyogj 2 (2024)

Bajban voltam. És még bajban is vagyok. Hiszen az megmaradt, hogy a Smile első része a 2022-es év toplistájának előkelő helyén végzett, és az összhatás is bennem él. Viszont az elején és a végén kívül szinte mindent elfelejtettem a sztoriból, ami kellemetlenül jött ki a második rész nyitányában.

A történet: a mosolygó démoni entitás ezúttal egy popdíva életét keseríti meg.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Ám ahogy a 2022-es filmre, úgy erre sem lehet igazán panasz. Sőt, azt kell mondjam, hogy az év második fele brutálisan erős lett horror felhozatalból 2024-ben, bőven kompenzálva a szegényes első hat hónapot. Parker Finn pedig olyat hozott tető alá, ami nagyon ritka manapság – nevezetesen egy eleve erős horrorfilm folytatásával szintet tudott lépni.

Mind történetvezetésben, mind a világépítésben. És Naomi Scott személyében még az őrület bugyraiban való megmártózás is még hidegrázósabbá sikeredett, mint amit az első rész bemutatott (amit a napokban muszáj leszek újranézni amúgy).

A Smile 2 azon ritka horrorfilmek közé tartozik, ami a bőröd alá kúszva késztet borzongásra. Idén már kaptunk egy hasonló hangulatú filmet, ami a hangulat, a rejtély és az ijesztegetés hármasával operált, ez volt a Longlegs, a Smile 2 viszont egészen más dimenziót képvisel. Itt kevésbé a rejtélyen, sokkal inkább a karakterdrámán és a hangulaton van a hangsúly, amit ügyesen egészít ki néhány egészen pofátlan jumpscare-rel. Az érdekesség pedig az, hogy annyira maga alá gyűr a nyomasztás, hogy a jumpscare-ek is egészen másképp hatnak, mint pl. amit a Drag me to hellben megtapasztalhattuk.

Egy igazi kuriózum lett ebből a franchise-ból, legalábbis számomra. Okosan építkezik, nem hanyagolja el az emberek lelki világát, erős – emlékezetes – pillanatképeket villant fel, és mindennek tetejébe még egy olyan genyó démont vagy entitást tesz meg főgonosznak, aki előtt a társai más filmekből mind meghunyászkodhatnak. Finn elvileg nincs elzárkózva még egy folytatástól, én pedig azt tudom erre mondani, hogy gyerünk, várjuk, csak így tovább!

Horror Box Office értékelés: 83%
IMDB értékelés: 6.9

Smile 2 / Mosolyogj 2 (2024)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. […] #2 Smile 2 / Mosolyogj 2 – 83%Míg előbbi az év legnagyobb meglepetése lett, addig a Smile 2 úgy zár a listám második helyén, hogy egyáltalán nem voltam izgatott miatta – és aztán képes volt megfejelni még az első rész színvonalát is. Leginkább attól féltem, hogy csak egy újabb bőrt húznak le egy olyan történetről, aminek az összes puskaporát ellőtték az első filmben, de szerencsére sikerült úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy még több mindent kiaknázzanak a koncepcióban rejlő potenciálból. Ezért jár a hatalmas taps Parker Finn-nek, és most így 2025 elején le is írom: ha esetleg érkezne a harmadik rész, akkor azt érdemes lesz feltenni a várós projektek listájára. […]

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Ezek voltak 2024 legjobb horrorjai – első felvonás – Horror Box Office bejegyzéshez Kilépés a válaszból