Hell House LLC Origins: The Carmichael Manor (2023)

Stephen Cognetti nem tudta elengedni az ölében dédelgetett franchise-át, úgyhogy egy előzménysztorinak beillő alkotással kezdte meg az univerzum bővítését.

A történet: két Youtuber a Carmichael kúriában tölt el öt napot, ami életük legnagyobb baklövésének bizonyul.

Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Kifejezetten imádtam a legelső Hell House LLC filmet, mely egész frappáns mitológiát épített egy balul sikerült halloweeni horrorház premier köré. Aztán a folytatások már kevésbé jöttek be, látványos lejtmenetbe kezdett a franchise a második film 20-30. perce után. Ezek után nem igazán tudtam eldönteni, hogy szeretnék-e visszatérni ebbe az univerzumba, de Cognettinek láthatóan jót tett a majd 4 éves építkezés és tervezés.

És igazából nem kellett mást csinálnia, mint visszatérni a gyökerekhez, ami miatt az első film annyira kiemelkedő volt a trilógiából. Bohócok, rejtélyépítés, és szüntelen paráztatás, amit hol csak egyedül mi nézők élünk át, hol pedig a karakterekkel együtt jön ránk a frász.

A The Carmichael Manornál egyedül a 80-as évekből fennmaradt felvételek lógnak ki a kontextusból. Oké, hogy egy found footage-nál nem elvárt, hogy okos és higgadt szereplőket vonultasson fel a rendező, de ezek a flashbackek még a szokásosnál is naivabb karaktereket mutattak be. Ám szerencsére nem sok játékidőt raboltak el, plusz a végén azért szépen körbeért a sztori.

Kérdés, hogyan tovább. Eléggé úgy domborodott ki a finálé, hogy a fontosabb válaszokat megkapja a néző, de bizonyára Cognetti is tudna még csűrni-csavarni a sztorin, ha nagyon akarna. Én viszont abban bízom, hogy egy ilyen egészen tisztességes előzménysztorival lehet méltóképpen búcsúzni a franchise-tól, melynek fő kérdései mind megválaszolásra kerültek a négy filmben.

Horror Box Office értékelés: 69%
IMDB értékelés: 6.3

Hell House LLC Origins: The Carmichael Manor (2023)” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. […] Hell House LLC Origins: The Carmichael Manor – 69%Mi az hogy egy 69%-os filmet ajánlok?! Az értékelés, mint azt a blogom kezdőlapján is leírom, a film összeségének a verdiktje. Akár fájó, akár nem, egy found footage film nehezen fog 80% felé kerülni. De ezzel nincs önmagában gond. A Hell House legújabb fejezete teljesen váratlanul ért, azt hittem, hogy a trilógiával lezárult ez a történet. Az első részt imádtam, a másodiknak az első 20-30 perce tartogatott még meglepetést (és felkiáltást!), aztán pedig a záró akkord hihetetlenül laposra és érdektelenre sikeredett. Az új epizóddal azonban az első rész legjobb pillanatai idéződtek meg, és okosan lett tovább építve egy lezártnak hitt univerzum. Vannak kétségeim afelől, hogy ebből érdemes-e még többet kisajtolni, de bevallom, hogy nagyon várom a jövőre, 2025-ben érkező új részt. Ha egy filmet kellene ajánlanom a 2023-as évből a parázni vágyó nézőknek, akkor ez lenne az. […]

    Kedvelés

  2. […] Horror Box Office Verdikt: Újonc turmixAhogy a címe is sugallja, egy újabb bohócos horror. Szegény bohócok, ha tudták volna a mesterségük megalapításakor, hogy mivé fajulnak a 21. század elejére, akkor biztos elgondolkodtak volna rajta, hogy tényleg ezt akarjuk… de viccet félretéve, annak ellenére, hogy többnyire a gagyi szintet ütik meg a bohócokat alkalmazó horrorfilmek, azért van néhány üde kivétel. Mainstreamből lehetne sorolni az Itet (bár számomra ez inkább horror-vígjáték volt…), no meg ott van a Hell House LLC franchise is, különösen a legutóbbi felvonás, a Carmichael Manor. […]

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) You’ll Never Find Me (2024) – Horror Box Office bejegyzéshez Kilépés a válaszból