Nem így terveztem a március első felét, de szerencsére ez a hónap nem csak 28 napból áll, mint az előző, úgyhogy még bőven van lehetőségem írni. Más kérdés, hogy az elmúlt két és fél hét nem filmnézésekből állt össze, úgyhogy a mostani recenzióm után folytatódik a múltidézés az utóbbi évek filmélményein keresztül. Na de előbb Elizabeth Banks thriller-vígjátékáról néhány szót.
A történet: az igaz történeten alapuló sztori szerint az 1980-as években egy georgia-i erdőben egy bekokózott medve tartja rettegésben a helybelieket.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Voltak aggályaim a rendező kiléte miatt, hiszen tipikusan csajos filmekben szerepelt, úgyhogy elképzelni sem tudtam, miként fog hozzányúlni az alapanyaghoz – ehhez képest az év egyik legviccesebb és legszórakoztatóbb alkotása lett (viszont még csak március van, úgyhogy simán mehet ennél feljebb). Banks megtalálta azt a kényes egyensúlyt a fullba nyomott kreténség és a koherens történet között, ami egy ilyen koncepciót szórakoztatóvá tud tenni.
Az igaz történeten ne akadjon fenn senki – legalább akkora marketing fogás ez, mint a Fargo film és sorozatévadok felvezetése, a valóságban természetesen másképp alakultak a dolgok. De ez igazából senkit sem kéne zavarjon: a film pont olyan elvetemült, mint amit az alapkoncepció és a plakát is sugall. Vérből és gore-ból sincs hiány, a karakterek zöme pedig hitelesen lett megírva, bár egyes színészeket azért sikerült elpocsékolni. Összességében azonban tényleg azt kapja a néző, amit a Kokainmedve cím alapján várna: egy őrült mackós kalandot, sok vérrel és helyzetkomikummal.
Horror Box Office értékelés: 70%
IMDB értékelés: 6.2
[…] Box Office Verdikt: Újonc turmixA Puliwoodos kollégám egyszerűen a vámpíros Cocaine Bearként hivatkozott a Renfieldre, ami voltaképpen egészen találó analógia. Egyik film sem veszi […]
KedvelésKedvelés
[…] aztán mégis sikerül megvalósítani őket… és még borzasztó sem lesz a végeredmény. A Cocaine Bear után itt az újabb őrület: az unikornisok […]
KedvelésKedvelés
[…] évben kell valami állatos horror, a Cocaine Bear és a Beast után idén kapunk krokodilt is, illetve még cápás filmek is jönnek. Kezdjük a […]
KedvelésKedvelés
[…] fog jelentkezni a Strange Harvest képében, addig Colin Minihan, a másik “fivér” egy Cocaine Bearhez hasonló koncepciót forgatott le, […]
KedvelésKedvelés