M3GAN (2022)

Az It/Az óta nem volt olyan szórakoztató horrorvígjáték, mint a M3GAN. De ahogy Stephen King adaptációja, úgy a M3GAN is inkább a groteszk humorforrásban jeleskedik és nem az ijesztegetésben.

A történet: egy leterhelt robotmérnök feltalálja a tökéletes szülőpótlékot, miután gyámja lesz a szüleit elveszítő unokahúgának.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Valószínűleg nem beszéltek össze az alkotók (köztük az ezúttal íróként jeleskedő James Wan) a Microsofttal, de mégis úgy hozta a sors, hogy amikor a közbeszédet nagyban leuralja a ChatGPT, akkor érkezik meg ez az intelligens robotbabára épülő horrorfilm. Nem tudom, ki hogy van vele, ám mióta tudomásomra került a ChatGPT, bennem jelentősen felerősödött a technofóbia, hiszen ezek a technológiai megoldások még annál gyorsabban is felváltanak munkákat a mindennapi életben, mint ahogy azt 5-10 évvel ezelőtt gondoltuk volna – és már akkor sem volt túl rózsás a jövő ilyen szempontból.

Mindig mondogatták, hogy a művészet marad majd az emberiség utolsó bástyája – erre alaposan rácáfol mind a ChatGPT, mind a képzőművészeti alkotásokban jeleskedő Midjourney/Dall-E. Akkor mi marad majd, mégis? Az emberközi kapcsolatok például? Nos, aki ebben gondolkozik, annak a M3GAN igazi horror lesz. Hiszen hiába vagyunk még azért távol az ápolói robotoktól, azért ez a film is bizonyítja, hogy idővel ezek is mindennaposak lehetnek az életünkben. Hogy ez miért is problémás, azt a M3GAN a szüleit elveszítő kislány karakterén keresztül mutatja be.

Mint írtam a felvezetésben, a M3GAN sok elemében humoros megoldásokkal operál, és számomra inkább a vígjáték aspektusa volt erős – legalábbis a felszínen. Azonban ha kicsit a felszín alá is bekukkantunk, akkor ott bizony olyan pszichológiai problémák sokasodnak, mint a gyász feldolgozása, a perfekcionizmus leküzdése. A mai felnőtt társadalom amúgy is hiperérzékeny – nemcsak a gender, feminista és rasszizmus témákban, hanem a hibázások kezelésében is. Ez az egyik legfontosabb készség, amit érdemes elsajátítani, hogy egy-egy hiba vétésekor ne ítélkezzünk és ne is dőljünk a kardunkba, ha éppen mi vagyunk azok, akik elbaltáztunk valamit. Azonban mivel a tömegmédiából csak a tökéletesség kerül bemutatásra, már eleve egy komoly hendikeppel indulunk neki a karrierünk elején.

Mi lesz akkor, ha a leterhelt szülőket valóban felváltják a M3GAN féle robotok, akik aztán tényleg mindig tudják, hogy mikor mit kell mondani, mindig ott tudnak lenni a gyerek mellett, sosem fáradtak, stb. Ha már ezen a téren értelmezzük a M3GANt, akkor eléggé félelmetes jövőkép alakulhat ki bennünk. És ha ilyen mélységekben interpretálunk, akkor bizony feltűnik az a felszínesség is, amivel a M3GAN alkotói nyúltak a témához. Ezen párhuzamosság mentén felemás végeredményt képvisel a M3GAN, de még mindig inkább a szórakoztatóbb horroralkotások egyike, semmint egy huszadrangú próbálkozás, amire már egy hónap múltán sem emlékszünk. Főleg azok fogják megtalálni a számításaikat, akik az Itben is a humor vonalat értékelték, vagy akiknek a Freaky is tetszett.

Horror Box Office értékelés: 67%
IMDB értékelés: 6.4

M3GAN (2022)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás a(z) M3GAN 2.0 (2025) – Horror Box Office bejegyzéshez Kilépés a válaszból