Ezen a hétvégén már csak összerakom másfél hónapos csúszással a 2022-es toplistámat, de előtte muszáj múltat idéznem a Satan’s Slavesszel, elvégre a folytatása szintén a tavalyi felhozatalt erősítette.

A történet: egy indonéz család eltemeti az anyukát, ám a temetést követő napokban a halottnak hitt asszony visszatér terrorizálni a gyerekeket.

Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
A Puliwoodra megírtam a 2017-es eredetinek, illetve a tavalyi folytatásnak a kritikáját, ahol bő lére is eresztettem magam. A szokásostól eltérően azonban most a blogbejegyzést sem zárnám le a Puliwoodos linkeléssel, hiszen a 2018-as év (ekkor láttam először) egyik legkellemesebb filmélménye volt. Konkrétan hosszú évek után először le kellett állítanunk egy filmet, hogy kicsit megnyugodjunk.

Persze óvakodni kell az ilyen kijelentésektől, mert az indokolatlanul is egy olyan elvárást támaszt a produktummal szemben, amihez aztán később nem tud felnőni. Ám Joko Anwar filmje tényleg félelmetes. Nekünk, “nyugati embereknek”, meg különösen. A horror zsánere ugyebár az ismeretlentől való félelemre építkezik: nem tudjuk, hogy van-e túlvilág, és hogy onnan visszajárnak-e lelkek, szellemek a Földre. Mivel nincs semmi konkrét információnk erről (vagy mondjuk hivatalosan a földönkívüli életről sem), ezért ezek a szituációk önmagukban hordoznak egy kollektív félelemgócpontot. A Satan’s Slaves ezt még megfejeli a nyugati ember számára messzinek és idegennek tűnő indonéz/iszlám kultúrával is. Vannak persze közös metszetpontok a vallás tekintetében, de ez is egy olyan aspektusa a filmnek, ami nem hétköznapi egy európai vagy amerikai néző számára.

Nem olyan kifinomult, mint a The Medium volt, hiszen az már tényleg dokumentarista módon mutatta be a thaiföldi sámánkultúrát, és követte végig annak horrorba átcsapó pálfordulását. Ám ettől még ugyanolyan piszkosul hatásos. Az ázsiai filmekre jellemző elnyújtott jelenetek itt is tetten érhetőek, és Anwar szenzációsan játszik rájuk – itt arra gondolok, hogy bizonyos snitteknél már várnánk a vágásokat, amik egy európai vagy amerikai filmnél következnének, de ehelyett még 10-20 másodpercig elidőzünk abban a borzalomban, amiből a “nyugati direktorok” már kimenekítenék a nézőt. Mindemellett pedig egy rejtélyekkel történettel támasztja meg a non-stop ijesztegetést.

Mint írtam, nálam ez a 2018-as év top horrorja lett, pedig az az év már elég erősnek bizonyult a zsánerben. Négy évet kellett várni a folytatásra, ami szintén nem vallott kudarcot.

Horror Box Office értékelés: 79%
IMDB értékelés: 6.5