Vannak filmek, amik szimplán rosszak, és vannak olyanok, amikben látom, hogy miért magasztalják mások, számomra mégsem hozza ugyanazt az élményt. Nos, a francia-spanyol koprodukció, a Cerdita ez utóbbi kategória lett számomra.

A történet: egy folytonosan szekált, túlsúlyos tini lány a strandról megszégyenülten hazasétálva szemtanúja lesz egy sorozatgyilkosnak.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Azt vettem észre az elmúlt időszakból, hogy egyre fontosabb számomra, hogy egy főhős ha már nem szimpatikus, de legalább ne legyen idegesítő. A Dashcam például abszolút ezen csúszott el nálam – és még másoknál is. Sajnos vagy sem, de a Cerdita nézése közben sem tudtam túllépni azon, mennyire észszerűtlenül viselkedik főhősnőnk, hogy a film végére egy olyan jellemfejlődésen menjen keresztül, amit még felnőtt karaktereknél is ritkán látni.

Aláírom, hogy a film fontos és komoly témákkal foglalkozik. Felületes lenne ráhúzni a Cerditára, hogy ez egy sorozatgyilkosos alkotás, mert az igazi horrort, az igazi szenvedést az a folytonos szekálás szolgáltatja, amin főhősnőnknek át kell esnie mindennap. Ez pedig rendkívül sajnálatos, hogy a mai fiatalság ilyen téren nem tudja meghaladni az elődöket, és mindig lesz egy-két különc, akit a menő társak kipécéznek. Ez az általános és/vagy középiskolás trauma pedig olyan dolog lesz az életben, amit valószínűleg sokáig kell felnőttként feldolgozni, hogy képes legyen úgy továbblépni, hogy ne maradjon benne keserűség az emlékek felidézésekor.

A megbocsátás és az önmagunkkal való kibékülés ehhez képest játszi könnyedséggel történik meg a Cerdita végére. Méghozzá úgy, hogy a főhősnőnk egyszer sem viselkedik felnőttként az odáig tartó úton, sőt. Persze ez is fejlődés, de számomra túlságosan hiteltelen a nagy ugrás a film háromnegyede és a záró akkord között. Mondanám, hogy idővel majd újra meg kéne néznem egy másfajta lelkiállapotban vagy helyzetben, de az a helyzet, hogy ez távol áll az újranézős kategóriától.

Horror Box Office értékelés: 51%
IMDB értékelés: 6.2