Ez már tényleg az a Dashcam volt, amit meg akartam nézni, nem az, amit elsőnek megtekintettem. Rob Savage a COVID-járvány tombolása alatt rukkolt elő a Hosttal ami instant kedvenc lett a rövidsége és a para atmoszférája folytán – sajnos azonban a második filmbe már beletört a bicskája.

A történet: egy Trump-rajongó sofőr a COVID-járvány ideje alatt furikáztat embereket, miközben az egészet élőben streameli.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Van valami bája, amikor egy hétköznapi tevékenységből húznak elő művészek valamilyen váratlant a kalapból. Úgyhogy az alapkoncepció, miszerint egy sofőrnek egy fura szerzetet kell elvinnie A pontból B-be, és közben mindenféle furcsaság történik, ez akár ígéretes is lehet. Az viszont számomra megmagyarázhatatlan, hogy mindehhez miért kell egy rendkívül antipatikus karaktert megtenni főszereplőnek.

A Dashcam igazából már az első 5 percben el is bukja az ígéretes alapkoncepciót ezzel a bizonyos főszereplővel: mindent megtestesít, amit a pandémia alatt megutáltunk. Konspirációs hívő, semmibe veszi mások és a saját érzelmeit, teljesen antipatikus, akinek egy fikarcnyi jó vonása sincs. Miután bemutatásra került főszereplőnk, utána elvárná Savage azt, hogy szurkoljunk ennek az idegesítő csitrinek?

A rejtély is sután lett kibontva, és a jelenetek is könnyedén hajlanak át paródiába, semmint valami igazán parába. Mindaz, ami jól működött a Hostban, itt a visszájára sül el, pedig azért abban sem volt mindenki szimpatikus.

Két film után nem lehet eldönteni, hogy Savage zseni-e vagy csak szerencséje volt az első filmjével, de a harmadikra igazán fel kell javulnia, ha napjaink go-to horror rendezőivé akar válni.

Horror Box Office értékelés: 39%
IMDB értékelés: 4.7