Hellraiser (2022)

Nos, lehet emiatt száműznek a horror rajongók táborából, de 2022-ig bezárólag nekem teljesen kimaradt a Hellraiser széria. Ám ha már 2022-ben kapott egy kvázi rebootot a franchise, próbát tettem vele, és az a helyzet, hogy nem bántam meg.

A történet: hogy visszakapja eltűnt testvérét, egy nő egy ősi, titokzatos doboz rejtélyét kell megfejtse, ami közben egy idegen faj példányait is a Földre invitálja.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Talán kicsit erőszakosabb a Hellraiser annál, hogy az újonc turmix kategóriába soroljam, de tény és való, hogy aki nyitottabb a gore irányába, annak ez egy tökéletes belépőszint lehet. David Brucknertől már kaptunk egy egészen jó The Night House-t, illetve a narratívájában zseniális Southboundból is kivette a részét. No meg ott van a 2017-es The Ritual, ami az azévi felhozatal egyik leghangulatosabb darabja lett.

A Hellraisert picit gyengébbnek éreztem a felsorolt műveknél, de amondó vagyok, hogy így kell 2022-ben egy franchise-t újrakezdeni a nulláról. Majd a Hellraiser rajongók kijavítanak, de úgy látom, hogy Bruckner feldolgozása ügyesen találta meg az aranyközéputat, és mind a teljesen újoncok, mint én, illetve a már sokat látott nézők is kellemeset tudnak rajta szórakozni. Ez többek között annak köszönhető, hogy vizualitásában igen erősre sikeredett az új Hellraiser, illetve a horrorfilmek egyik visszatérő gyengepontját, a tűzzel-vassal védett karakterek problémáját is kreatívan oldották fel.

A cselekmény néha eszesebbnek gondolja magát, mint amilyen, de ez sem igazán zavaró, mert céltudatosan tör előre, mindenféle üresjárat nélkül, amivel igazából el is röppen a kétórás játékidő – ami sokáig vissza is tartott a megnézésétől. Hogy kell-e feltétlenül folytatás ennek, abban nem vagyok biztos, hiszen egész sok mindent megtudtunk a Cenobite-okról a végére. Hogy lesz-e folytatás, azt sem tudom, de gyanítom, hogy nem egy filmre akarták feltámasztani a franchise-t.

Horror Box Office értékelés: 64%
IMDB értékelés: 6.0

Hellraiser (2022)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Harmat gyenge lett szerintem a 87-es filmhez képest. Az egy dolog, hogy a Cenobiták nők lettek, de az indokolatlan meleg szálat nem értem, teljesen felesleges volt! A goret felezték a látvány ami miatt erős volt anno, kb sehol nincs.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) PMate bejegyzéshez Kilépés a válaszból