The Exorcism of God (2021)

Egy nagyon felhype-olt ördögűzős horror, ami az ígéretes start ellenére beleesik a túlzások és többlet mutatások csapdájába.

A történet: sok évvel egy balul sikerült ördögűzést követően egy amerikai papot egy mexikói börtönbe kéretik, hogy űzze ki az egyik fogolyból a démont.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
A film megtekintése előtt utánaolvastam picit a The Exorcism of God elkészültének, melyben a rendező, Alejandro Hidalgo kifejtette, mennyire fontos volt számukra az eredeti Ördögűző film, mely mai napig a szubzsáner egyik etalonja. Hidalgo nem viccelt, hiszen már az elején kapunk egy olyan snittet, ami egy az egyben megidézi a klasszikust – az utcalámpa fénye kísértetiesen világítja meg egy ház ablakát, a bejárat előtt pedig egy pap áll meredten.

Hidalgo azonban ezt követően úgy próbálja überelni az inspiráció alapját, hogy többet, véresebbet, grandiózusabbat akar bemutatni. Az eredeti Ördögűző azért is volt annyira félelmetes, mert egy átlagcsalád életét forgatja fel teljesen a nem kívánt entitás, ami elültette a parát a nézőkben, hogy akár ez velük is megtörténhet. A body count viszonylag kevés volt, de Linda Blair átalakulását épp elég trauma volt végig követni.

A The Exorcism of God, 21. századi filmes berögződésekre reflektálva, egy már-már világszintű fenyegetést gurít a néző és a főhősök elé, és mint a finálé sugallja, ez a film közbeni gyanú egyáltalán nem lesz megalapozatlan. Ez azonban csúnyán visszafelé sül el, hiszen nagyon gyorsan egyértelművé válik, mennyire esélytelenek a hőseink a gonosszal szemben. Hidalgo a karakterek titokzatos múltjából próbál meg további feszültséget generálni, de az a helyzet, hogy egyikük sincs annyira szimpatikus, hogy ez ellensúlyozza az esélytelenek nyugalmát. Ez pedig különösen a fináléra lesz problémás, ami pont a karakterek fejlődési ívére építené a katarzist.

A félresikerült karakterépítést túlzásokba eső gore és természetfeletti jelenetek ékelik ki, amivel így pont az ellenkező hatást fejti ki, mint az inspirációként működő Ördögűző. Félelem helyett undort, rejtélyes természetfeletti erő helyett kiszámítható démoni cselszövést kapunk. A film végi fordulatnál legalább felsejlik a kreativitás csírája, ám a rossz felépítés miatt mégis közömbösen fogyasztjuk el az utolsó popcorn szemeket, és rezignáltan konstatálhatjuk, hogy ebben is több volt, mint amit végül kaptunk.

Horror Box Office értékelés: 49%
IMDB értékelés: 5.3

The Exorcism of God (2021)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Desaparecer por completo / Disappear Completely (2024) – Horror Box Office bejegyzéshez Kilépés a válaszból