Az a helyzet, hogy míg évközben alig néhány horrorfilmnek sikerült elérnie az újranézhető státuszt a 2021-es felhozatalból, addig év végére és immáron 2022 elejére megszaporodtak azok az élmények, melyeket tényleg szívesen osztok meg veletek.

A történet: a ’80-as évek Angliájában tevékenykedő Enid (Niamh Algar) videócenzorként merül el a horrorfilmek pöcegödrében, ahol megtalálni véli eltűntnek nyilvánított lánytestvérét.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Teljesen a véletlen műve, de végül jól jött ki, hogy pont a Last Night in Soho után írok a Censorról, hiszen szépen kontrasztba lehet állítani a két brit gyártású filmet. Persze az összehasonlítás már ott megbicsaklik, hogy Edgar Wright filmje csak csaliként használja a horror zsánerét, míg Prano Bailey-Bond műve echte műfaji film.

Ám abban a tekintetben már helytálló a hasonlítgatás, hogy mindkét film erős hangsúlyt fektet a stílusra, viszont míg Wright inkább egy történetet megsínylő stílusgyakorlatnak fogta fel a Last Night in Sohót, addig a Censor ügyesen lavírozik a stílusosság és a jól felépített narratíva között. Hiába léptünk bele 2022-ben lassan a hetedik-nyolcadik évébe a 80-as évek reneszánszának, még akadnak olyan szerzők, mint amilyen Bailey-Bond is, akik képesek új megközelítéssel viszonyulni hozzá, valamint frissességet kölcsönözni a már jól ismert visszatérő toposzoknak.

A 80-as évek Angliájának visszafogottsága és ridegsége áthatja a filmet, a cenzorok által érvényesített kontrollmánia pedig nemcsak a vezetőket, hanem az átlagpolgárokat is megfertőzi. A főszereplő Enid, akinél újfent egy zseniális brit színésznői alakítást tapasztalhatunk meg Niamh Algartól, szintén az elfajult kontrollmániától szenved, mivel képtelen elfogadni lány testvérének eltűnését. Amikor pedig szülei a továbblépésről tesznek kinyilatkoztatást, valami eltörik Enidben, melyet követően egy szívfacsaró mélyrepülést követhet végig a néző.

Muszáj felemlegetni a Saint Maudot, hiszen ott is a főhősnő rendíthetetlen hite viszi őt egyre közelebb a saját maga által felépített pokolba. A Saint Maud a vakbuzgó hitvallás árnyoldalát mutatja be, míg a Censor a perszonalizáció nevű kognitív torzítás által sanyargatott emberekről szól, akik, főleg egy valódi hatalommal járó mindennapi munkavégzés mellett, nem tudnak belenyugodni abba, hogy nem csak rajtuk múlik minden.

Ritkán tapasztalok olyat, hogy az alapvetően boldog jelenetek mögött megbúvó trauma megmételyezze a pozitív pillanatot, ám a Censor fináléja ezt is ügyesen megoldja a néző számára. Ettől is válik a Censor a 2021-es év egyik legkülönlegesebb filmélményévé, mert rávilágít, hogy még a legelemibb jószándék mögött is megbújnak az ördög patái, melyek visszafordíthatatlan károkat tudnak okozni, ha hagyjuk őket elszabadulni.

Horror Box Office értékelés: 74%
IMDB értékelés: 6.0