Edgar Wright azon rendezők közé nőtte ki magát, aki szerzőisége révén puszta személyével képes bevonzani a nézőt a moziba, vagy éppenséggel felkelteni az érdeklődésünket a következő filmjével kapcsolatban. Hogy ez a hype mennyire jogos, arról tudnék vitatkozni, és a Last Night In Soho is jó példája annak, hogy nem mindenkinek valók Wright alkotásai.

A történet: egy “átkozott” képességgel megáldott vidéki lány felkerül Londonba, hogy a divat szakon tanulja ki a szakma rejtélyeit, miközben éjszakánként a 60-as évek Londonjában találja magát.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Wright javára legyen mondva, hogy azon kevés aktív rendező közé tartozik, akiknek rögtön felismerhető a stílusjegye. A probléma az esetemben az, hogy ez a stílus hozzám nem passzol. Azonban nem emiatt lett az ítéletem olyan, amilyen, hanem azért, mert tipikusan a sokat markolunk, de keveset ragadunk kivitelezés érződik a Last Night in Soho majd kétórás játékideje alatt.

Az első és talán legfontosabb megjegyzés, hogy míg a trailerek erősen egy pszicho-horror irányát villantották fel, kvázi ez a vonulat ki is merül azokban a jelenetekben, amiket az előzetesekben viszont láttunk. Ez sajnos számomra nem is a szenzációhajhászság problematikája, hanem az, hogy még maga a rendező sem tudta végül eldönteni, hogy milyen történetet is akar prezentálni a nézőknek. Ettől pedig a játékidő végére szét is esik a cselekmény, ami bár kétségkívül stílusos, de a rengeteg plot hole és ellentmondás által még egy valamirevaló üzenetet sem képes átadni, hiába érződik ennek a célnak a magas fokú igyekezete.

Bár a stílusossága mellett a színészi játék is lehengerlő, ettől még a karakterek nem tűnnek teljesen kiforrottnak. Jellembeli tulajdonságok és jellemfejlődések maradnak megválaszolatlanul, és ez bizony a feszültség felépülésétől fosztja meg a nézőt olyan fontos jelenetsorokban, mint például a finálé. Ez utóbbi jól példázza a szerző azon vágyát, hogy mindenképp csavarossá akarta tenni a cselekményt, viszont ez egy önellentmondásokban gazdag feloldást eredményez.

Inkább egy kezdő direktor kísérleti filmjének tűnik ez, mint egy veterán rendező apró részletekig átgondolt alkotásának. Ez csupán azért problémás, mert a felszínen súlyos problémákat feszeget, úgymint a kívülállóság, valamint a nőkkel szembeni erőszak. Mindkettő megnyilvánulásairól kapunk direkt vagy indirekt példákat, épp ezért elkeserítő, hogy az érdemi megoldásról keveset tud mondani, és azok is csupán sablonos puffogtatások.

Abban biztos vagyok, hogy akivel Wright stílusjegyei rezonálnak, ők jobban el tudnak merülni a 60-as évek szellemiségét megidéző zenékben és jelenetekben, és nálam kevésbé szőrösszívűen konstatálják a hiányosságokat a filmből – ezt az imdb-s pontszám is jól mutatja. Viszont nálam ez a film akkor is egy félresiklott alkotás lett gyönyörű színészi alakításokkal, semmint egy lehengerlő filmélmény. Az ilyenekre tényleg csak azt tudom mondani, hogy kár érte.

Horror Box Office értékelés: 60%
IMDB értékelés: 7.2