Antlers (2021)

Így két héttel év vége előtt megérkezett a 2021-es felhozatal utolsó nagyágyúja, mely elé ha mérsékelt elvárásokkal ülünk le, egy igen kellemes, borzongató élményt fog nyújtani.

A történet: egy iskolai tanár gyanakodni kezd az egyik diákjára, miután félelmetes rajzokat és aggasztó viselkedésbeli változást figyel meg nála.

Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Ahhoz, hogy kimaxoljuk az Antlers élményét, tényleg érdemes a racionalitásba kapaszkodó énünket parkolópályára tenni, mert különben az szétcincálja ezt a filmet. Ugyanis az Antlers tipikusan az az alkotás, melyben minden egyes pozitívumra akad egy negatívum is – már ha olyanok vagyunk, akik számára fontos, hogy minden részlet a helyén legyen.

Ez különösképp azért fájó számomra, mert Scott Cooper rendező előző filmje, a Hostiles/Ellenségek egy olyan 2017-es western gyöngyszem, melyben nagyon odafigyelt az autentikusságra és a nüanszokra. Itt meg érezhetően megelégedett azzal, hogy hatásos és látványos legyen az Antlers, amit egyébként el is ért. Éppen ezért nem haragszom rá, mert legalább a vélhetően tudatos célt sikerült abszolválnia.

Szóval ha eltekintünk a kisebb-nagyobb bakiktól és ellentmondásoktól, egy néha szívfacsaró családi dráma bontakozik ki előttünk, melyre egy természetfeletti entitás sötét árnyéka vetül. Nincs szükség itt túlmagyarázásra, és Cooper nem is esik bele ennek csapdájába, ami lehetővé teszi, hogy rögzített szabályrendszer híján kibéküljünk a film kaotikusságával. Amennyiben a néző képes hagyni magát sodródni, úgy mindenképp egy egyedi élményben lesz része, mivel az Antlers mitológiáját kevés alkotás dolgozta fel ilyen jól és hatásosan, mint Cooper műve.

Végezetül muszáj kiemelni Jeremy T. Thomast, aki az ifjú Lucast alakítja. A 2006-os születésű srác olyan alakítást nyújt, mellyel garantáltan bevési magát a néző emlékezetébe, és a drámai vonala a filmnek egyértelműen ő miatta lesz hatásos, míg Keri Russell igazából egy sablon karakter sablon megvalósítását tudja véghez vinni. Érdemes lesz Thomasra a jövőben odafigyelni, mert már most kitűnik a tehetség és az akarat – állítólag külön színészi leckéket vett csak az Antlers kedvéért.

Horror Box Office értékelés: 67%
IMDB értékelés: 6.1

Antlers (2021)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás a(z) Cobweb / A félelem fészke (2023) – Horror Box Office bejegyzéshez Kilépés a válaszból