Meglepett, hogy imdb-n ez a film műfajilag nem került a horror zsánerébe, pedig animációs film létére az a mennyiségű gore, amit ábrázolnak benne, máshol már kiérdemelné ezt a kategóriát. Nálam gyakorlatban is megüti a mércét, úgyhogy írok is róla pár szót ezen a blogon.
A történet: egy cégbirodalom hatalommániás vezére magához hívatja négy gyermekét, hogy azok elnyerjék a sajátos végrendelete alapján a jussukat.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
A blog első animációs horrorjához is elérkeztünk végre, és ha nem is egy mesterművel, de a gore alműfajjal ismerkedő közönség számára egy tisztességes alkotással indítok a To Your Last Death képében. Klasszikus animációs exploitation filmről van szó, mely nyíltan vállalja, hogy az erőszak explicit ábrázolásán túl nem törekszik a világ megváltására.
A To Your Last Death a diszfunkcionális családok egy extrém változatát mutatja be, ami még nem jelenti azt, hogy ez a túlzásba illő ábrázolás egy nem létező probléma elé állít tükröt. A szülő és gyermek generációk közötti szakadékok egyre mélyülnek, ahogy az idősebbek elvárásai nyomán a fiatalok egyre kevésbé tudnak önmagukkal és akár testvéreikkel is megbékülni. Ez a vonal ad egy morális gerincet a cselekmény mögött meghúzódó valós problémáknak, de valójában itt egy kíméletlen élet-halál harc folyik, melyet megfűszerez a misztikus játékmesterek közbenjárása. Utóbbiak deus ex machinába illő manipulációi görbe tükröt mutatnak mindazon időutazós alkotásnak, melyben a szereplők igyekeznek megmásítani egy korábbi baklövésüket.
A film animációs stílusa lesz az, amibe sokan joggal beleköthetnek – nekem sem ez a kedvencem, de egy ilyen történethez valamilyen fura módon mégis csak illik ez a suta, modern design a néha darabos mozgásábrázolásával. Egyes jeleneteknél pont ez a kiforratlan stílus asszisztál ahhoz, hogy a filmet átható fekete humor még ütősebb legyen.
Aki az élőszereplős filmekben sem ódzkodik az exploitation irányvonaltól, az meg fogja találni a To Your Last Deathben is a neki imponáló szegmenseket. Ez a film nem akar többnek mutatkozni annál, mint ami, és ez rendkívül szimpatikus a mostanában sokszor túlzásba eső, sokat markolni akaró alkotásokhoz képest.
Horror Box Office értékelés: 59%
IMDB értékelés: 6.1
[…] hátrány, ha végül ez a vonal dominál egy The Spine of Night-szerű filmet. Vegyük például a To Your Last Death című darabot, amit pont kellő mennyiségben fűszereztek meg a mélyebb témákkal, és így egy […]
KedvelésKedvelés