Az év elejét két spanyol nyelvű alkotás traumatizálta számomra – az egyik volt a 30 ezüst című sorozat, a másik pedig Az Ördög Jele. Mindkettőben hasonló problémák gyökerét fedezhetjük fel.
A történet: egy pap és egy démon összefognak, hogy megmentsék egy megszállott leányzó lelkét.
Horror Box Office Verdikt: Messziről kerülendő
Innen Magyarországról mindig döbbenet látni, hogy a spanyol ajkú országok mennyire odavannak a szappanoperákért, amelynek fordulatait, túlzásait képesek olyan műfajokba is beletuszakolni, melyek egyáltalán nem kívánnák meg. Az Ördög Jele is ettől szenved, hogy egy félelmetes hangulat megteremtése helyett a szereplők melodrámájára helyezi a hangsúlyt. Ha kicsit is érdekes karakterek lennének, ebből nem is lenne probléma különösebben, de hát nem erről van szó.
Pedig az alaphelyzet ígéretes: adott egy démon által megszállott férfi, akit egy pap terelget a helyes útra. Majd jön valami még gonoszabb, amitől a pap kegyeiben álló démon is visszaretten. Azonban ennek a helyzetnek a súlya, kibontása nem emész fel több időt annál, mint amennyit most írás közben szántam rá. A diszfunkcionális család a maga unalmas vagy irritáló tagjaival indokolatlanul sok reflektorfényt kap, miközben az akció és az ijesztegetés háttérbe szorul egy olyan alkotásban, mely az imdb szerint echte horror lenne. A vége valóban horror lesz, horror, mellyel a zsánert meggyalázzák.
Horror Box Office értékelés: 27%
IMDB értékelés: 3.2
[…] amely kombináció elsőre megkongatta a vészharangokat bennem, hiszen még elevenen élt bennem a La Marca del Demonio emléke. Szerencsére azonban itt már csak a miliő és a keretek miatt is sikeresen távol […]
KedvelésKedvelés
[…] ördögűzős film lesz Az ördögűző óta. Azonban volt “szerencsém” még a La Marca del Demonióhoz is – ez pedig alaposan rányomta a bélyegét arra az érzésre, amikor a horrort és a […]
KedvelésKedvelés