Az elmúlt hetekben Rob Savage idei filmjét próbáltam volna levadászni, aztán bele is futottam csúnyán az azonos című, szintén 2021-es megjelenésű Dashcambe, ami remek apropót szolgáltatott arra, hogy újrázzuk a tavalyi év egyik legjobb horrorját, a Hostot.
A történet: egy 60 perces Zoom call egy félresikerült szeánsszal megfűszerezve.
Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Innen is üzenném Simon Barrettnek, hogy senki sem sértődik meg azon, hogy a szeánsz szó hallatán egy szellemes/démonos történetet kapunk végül. A Host nem próbálja meg alapjaiban újra feltalálni a spanyol viaszt, viszont olyan tálalással hozakodik elő, ami manapság még formabontónak számít. Rob Savage másik nagy húzása, hogy hihetetlenül gyorsan reagált a tavaly kora tavasszal elburjánzó COVID járványra, hiszen ez a filmje június környékén került ki, és át van itatva a 2020-as nyár realitásával.
Ebből kifolyólag nem kell különösebben megmagyarázni, hogy miért pont Zoomon gyűlnek össze a barátnők (plusz az az egy barát), miért van egyeseken maszk, és hogy miért nem mernek csak úgy kirohanni a nagyvilágba. Remek struktúrája van a Hostnak, amit jól szemléltet, hogy több mint a 60 perces játékidő fele is lemegy, mielőtt igazán beindulnának az események, mégsem unatkozunk a látottakon.
Az első 35 perc önfeledt atmoszférája persze gyorsan szertefoszlik, amikor kiderül, hogy a szeánsz mégsem volt akkora humbug, mint a többség gondolta volna, a lányok pedig változatos körülmények között találkoznak a hívatlan vendéggel. Savage ügyesen használja ki a Zoom 2020-as ingyenes, 60 perces keretét, ami a nézőt két síkon feszélyezi: egyrészt látjuk, hogy még mennyi van hátra, másrészt pedig azt is tudjuk általa, hogy valahova ki kell futtatni a Zoom keret végéig a sztorit. Savage pedig mesteri módon játsszik rá mindkét aspektusra.
Rövid játékideje, és igazán beszaratós jelenetei miatt ez egy instant klasszikus lett nálam, amit előszeretettel fogok előszedni újra meg újra.
Horror Box Office értékelés: 73%
IMDB értékelés: 6.5
[…] Box Office Verdikt: Útközben félresiklottNilsson a Searching, vagy éppenséggel a Host mintájára leforgathatta volna ezt a filmet is 100%-ban csak a képernyőn látottakra alapozva. […]
KedvelésKedvelés
[…] tudományos bizonyított: Host / Az utolsó rítus (2020)Miért? Rob Savage már-már látnoki módon látta meg a lehetőséget a COVID okozta nagy […]
KedvelésKedvelés
[…] nem az, amit elsőnek megtekintettem. Rob Savage a COVID-járvány tombolása alatt rukkolt elő a Hosttal ami instant kedvenc lett a rövidsége és a para atmoszférája folytán – sajnos azonban a […]
KedvelésKedvelés
[…] mind a képi világ tekintetében, de ez sokkal hatékonyabb lehetett volna 1 órában. Egy Host hosszúságú Skinamarink bizony ott lenne az éves élmezőnyben, ez a 100 perces verzió viszont […]
KedvelésKedvelés
[…] lehetett a premiernek, de azóta ugyanezt a koncepciót mások sokkal jobban kivitelezték (lásd: Host). Érdekes viszont, hogy úttörő jellege ellenére nincs akkora kultstátusza az Unfriendednek, […]
KedvelésKedvelés
[…] Box Office Verdikt: Újonc turmixRob Savage első filmjét, a Hostot imádtam. Azóta az egyik legfélelmetesebb filmként tartják számon, a parafaktorát pedig […]
KedvelésKedvelés
[…] a való világ eseményeire – ezt már talán több bejegyzésben is írtam. Elég csak a Hostra gondolni, ami már a COVID első pár hónapja után szállított egy olyan ijesztegetést, amit […]
KedvelésKedvelés