Dashcam (2021)

Előre látom, mennyire fogják szeretni a keresőmodulok Christian Nilsson és Rob Savage azonos című, azonos évben megjelenő filmjeit. Engem legalábbis sikerült megvezetniük, és tudom, hogy az egyik nevesebb filmes/sorozatos hírportált is átverték azzal, hogy Nilsson alkotását Savage-ének hitték. Savage verziójáról azonban csak később lesz kritika, egyelőre Nilssonéról írnék egy-két sort.

A történet: egy videóvágó, ám riporter aspiráns egy másnapi videó elkészítése közben egy összeesküvés nyomaira bukkan.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Nilsson a Searching, vagy éppenséggel a Host mintájára leforgathatta volna ezt a filmet is 100%-ban csak a képernyőn látottakra alapozva. Nem tette, helyette kaptunk egy hibrid formátumot, ami bevallom őszintén, sosem a kedvencem. Ám Nilsson Dashcamje akkor is bajban lenne, ha ezt az előítéletemet le is tudtam volna vetkőzni.

A rendező ugyanis elkövette azt a rendkívül amatőr hibát, hogy egy hihetetlenül irritáló alakot tett meg főszereplőnek. Az a tipikus figura, aki mindenkitől elvárja a speciális megkülönböztetést, és aki el is hiszi magáról, hogy ő mindenkinél többet tud. Csak hát a körülmények áldozata, és emiatt nem képes előrejutni az életben. Mostanában annyit olvastam könyveken keresztül a hasonló figurák pszichológiájáról, hogy engem egész egyszerűen elkezdtek taszítani, úgyhogy Jake karaktere a lehető legrosszabbkor jött szembe velem. Mármint a film szempontjából.

A harmadik dolog, amin elcsúszik a Dashcam, és ez talán a legobjektívabb kritika a három közül, hogy egyszerűen érdektelen az alapsztori, amiben elmélyül a főhősünk. Kapunk egy rövid szegmenst, hogy mégis milyen eseményről fogunk látni fedélzeti kamerás felvételeket, és mindenki hajtogatja, hogy mégis mennyire gonosz ez a kormányzó, de csak attól még, hogy gonosz, nem lesz valaki érdekes. Ahogy a hozzá köthető gyilkosság is csak akkor válik érdekessé, ha nemcsak a tettet látjuk, hanem az oda vezető utat. Ez utóbbi részlet kibontását fájóan abba is hagyja Nilsson, hogy a fókusz Jake-en maradjon, de ez a húzás a második kritikám miatt visszafelé sült el.

Lehet a Dashcam csupán a saját előítéleteim miatt végzett ilyen rosszul, ám ellenpéldául szolgál a 2012-es The Conspiracy, mely hasonló témát dolgoz fel, de a szereplői mégsem teljesen antipatikusak. Úgyhogy Nilsson, értékelem az igyekezetet a minimális büdzséből, de ez így kevés lesz most. Vigasztaljon a tudat, hogy Savage filmje miatt nagyon sokan fogják megnézni az alkotásodat a tudtukon kívül.

Horror Box Office értékelés: 39%
IMDB értékelés: 5.4

Dashcam (2021)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás