Southbound (2015)

Még mielőtt a hó elejei passzivitás eluralkodna rajtam neki is kezdenék a novemberi tartalomgyártásnak, hiszen még mindig van miből gazdálkodni. Egészen véletlenül akadtam rá a 2015-ös Southbound című antológia horrorra, ami az elmúlt hetek egyik legkellemesebb filmes élménye lett.

A történet: öt egymáshoz lazán kapcsolódó történet egy dél felé vezető úton.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Már néhányszor elhangzott tőlem ezen a blogon, hogy annyira nem kenyerem az antológia műfaj a filmekben, azonban ha kellőképpen kreatív, akkor képes vagyok elmélyülni azok élvezetében. A Southbound is ilyen volt, amely elé különösebb elvárások nélkül ültem be, és az ötletes koncepció teljesen beszippantott. Az antológiáknál idáig két típussal találkoztam: az egyik a jól elhatárolható szegmens szerkezet, mint amilyen a The Mortuary Collection vagy a V/H/S is, míg a másik a Trick ‘r Treatre jellemző struktúra, melyben laza kapcsolódási pontokon keresztül ugrunk át egyik történetről a másikra. Szerencsére a Southbound az utóbbit valósítja meg, a legnagyobb örömömre.

A Southbound esetében már az elejétől érdemes résen lenni, hiszen az első szegmens adja meg az egész történet keretét, és külön élménnyé válik, ahogy a visszatérő szereplőket és motívumokat felismerjük a különböző fejezetekben. A mini epizódokat áthatja egy egészen enyhe természetfeletti aspektus, ám többnyire emberi hibákból és felelősségvállalásból, illetve annak hiányából eredő bűntudatok kerülnek kibontásra bennük. Ez a földhöz ragadtság az, amivel a leginkább tud rezonálni a néző, és ami talán minket is gondolkodóba ejt, hogy hasonló sérelmeket, elmúlasztásokat mi hogyan lennénk képesek feldolgozni.

A Southbound cím, azaz magyarra fordítva, dél felé, szimbolikus jelentőségű a történetek helyszínének tükrében. A délről a legtöbb embernek a lefelé jut eszébe, és ha egészen sokáig megyünk lefelé, akkor egy idő után talán még a pokolba is eljuthatunk. A Southbound szereplői éppen egy hasonló pokoljárás közepette találják magukat, ahol a rádiós narrátor már előre sejteti velük, hogy miért is kéne vezekelniük. A keretes szerkezete alapvetően egy lehangoló képet fest a hibákról és a felelősségvállalásról, de ha figyelmesebbek maradunk, akkor láthatjuk, hogy az ember képes apránként változtatni a berögződött hibás viselkedéseken, szokásokon, ami egyszer talán elvezethet oda, hogy már nem követjük el a lelki sebeinkért felelős hibákat.

A figyelmet megkívánó szerkezet, valamint a súlyos emberi érzelmek bemutatása miatt esett a választásom a Túl a komfortzónán kategóriára. Nem egy könnyed darab, pont a földhöz ragadtabb események miatt, de aki szereti a gondolkodóba ejtő, kreatív horror alkotásokat, annak be fog találni a Southbound.

Horror Box Office értékelés: 65%
IMDB értékelés: 5.9

Southbound (2015)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Hozzászólás a(z) V/H/S Viral (2014) – Horror Box Office bejegyzéshez Kilépés a válaszból