Mivel a Jeruzalem megtekintése után kíváncsi voltam, hogy a rendezők elkövettek-e további alkotásokat a horror zsánerben, így ráakadtam a soron következő filmjükre, a The Golemre, melyet nem hagyhattam parlagon. Ám ami még a Jeruzalemben nem zavart annak erősségei miatt, az a The Golemnél már nem mondható el.

A történet: a középkori Lettországban egy nő a legvégsőkig is hajlandó elmenni azért, hogy megvédje a zsidó közösségét a környéken tomboló pestistől és a feldühödött keresztényektől, ám nem számol azzal, hogy a megidézett védelem akár egy valódi gonosszal is járhat.

Horror Box Office értékelés: 46%
IMDB értékelés: 5.6

Miért pont 46%?
Nagy reményekkel kezdtem bele a Paz-testvérek második horrorjába, és az újabb hangulatos prológus után még bizakodtam is, hogy legalább annyira kellemesen szórakozok majd, mint a jeruzsálemi pokoljárás alkalmával. Azonban két film alapján kezd kiütközni, hogy az ijesztő hangulat megalapozása és fenntartása nem a testvérek erőssége, ami horrorszerzők révén igen csak problémás. A középkori díszlettel és a maszkírozásokkal nem volt gond, mivel ezek remekül asszisztálnak a korhű illúzióhoz, ám érezhetően a drámai szálra helyeződött a fókusz az ijesztegetés helyett. A végére egyértelmű, hogy a “horror” címke leginkább az erőteljesen véres képi megoldások miatt lett rátűzve a The Golemre, és nem a rettegés faktora miatt, amit én csalódásként éltem meg. A végeredmény egy sablonos bosszútörténet, melynek gyökerét múltbeli veszteségek, illetve a kommunával szembeni igazságtalanságok táplálják, ami szinte visszatérő elemnek mondhatók zsidó központú filmeknél. Kifejezetten az a mű, mely a zsánerrel ismerkedők számára akár pozitív élmény is lehetne, de a tapasztaltabb rajongók számára egy klisés, unalmas próbálkozás egy ritkán használt szörnyeteggel, ami ezáltal egy elpazarolt potenciállá válik megvalósítás szempontjából.

Mi tetszett – SPOILEResen?
Ha csak a drámai oldalát nézném a The Golemnek, ez egy színészileg erősebb alkotás. Hani Furstenberg különösen brillírozik a gyermekét korábban elvesztő, ám azóta is gyászoló anyuka szerepében, aki lépten-nyomon igyekszik elkerülni egy hasonló traumát, ennek érdekében pedig radikális megoldásokhoz is hajlandó nyúlni.

A Jeruzalemhez hasonlóan a Paz-testvérek ezúttal is egy hangulatos prológussal indítanak – bár ha rám hallgatnak, ismét előkerítik a Jeruzalem narrátorát, mert az a hang önmagában félelmetes és nyugtalanító -, melynek eseményei és karakterei ezúttal még szervesebben kötődnek a fősodorhoz, mint az elődnél. Ha már az előző szegmensben a fivérek gyengeségeiről ecseteltem, itt mindenképp megjegyezendő, hogy figyelemreméltó milyen kreatívan és ügyesen használják a prológus eszközét a műveikben.

Mi nem tetszett – SPOILEResen?
Összességében nincs különösebb baj a The Golemmel – egy tisztességes alkotás, melynél én több horror elemre számítottam, mint kellett volna. Ez már az én hibám. Az már a testvéréké, hogy míg a Jeruzalemben sok kérdést megválaszolatlanul hagytak – talán túl sokat is?! – addig itt pont a másik végletbe estek bele, és az események minden egyes rezdülésének katalizátorát nyomon követjük. Ezáltal kiveszik a film cselekményéből a rejtély, a titokzatosság, mely megalapozhatna egy félelmetesebb hangulatot – ám ehelyett Furstenberg kisasszony karakterével együtt gyorsan nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy mi is a gólem szabályrendszere, és hogy annak viselkedése miképpen reflektál létrehozója érzelmi állapotára. A The Golemnél valószínűleg nem is az volt a fő cél, hogy egy valóban félelmetes alkotással rukkoljanak elő, ám két filmjük alapján tényleg az kezd körvonalazódni, hogy a feszültségkeltés, valamint annak kibontása, illetve csúcsra járatása nem tartoznak a tesók erősségei közé. Aki viszont imádja a mindenfelé repülő testrészeket és a vérfürdőket, annak számára rövid idő alatt kialakul a szimpátia a The Golem irányában.

Emlékezetes jelenet – SPOILEResen
A prológus ismét erősen nyit, ám koránt sem annyira emlékezetes, mint a Jeruzalem első 5 perce. Igazán kiemelkedő jelenetsort nem tudnék felidézni, ám Furstenberg kisasszony alakítása minden bizonnyal még sokáig kísérni fog engem.