Most hogy ismét found footage-ek a slágerek a fogyasztási szokásaimat illetően, ugrottam egy nagyot vissza az időben, hogy megnézzem azt a művet, ami részben megihlette a The Blair Witch Project alkotóit is. Mint időről időre kiderül, mindennek van valami előzménye, amiből ihletet meríthetnek a később már legendának számító művészek. A The Last Broadcast leginkább a legelső iPhone-hoz hasonlítható: merőben újító szándékú a maga idejében, sok innovatív ötletet pakol bele egy nyomozós, rejtélyes történetbe, de a kivitelezés végül, főleg a film vége felé közeledve, elhasal a nagy igyekezetben.

A történet: David Leigh (David Beard) dokumentumfilm-rendező igyekszik utánajárni a tragikus véget ért Fact or Fiction című műsor utolsó adása körüli rejtélyeknek.

Horror Box Office értékelés: 50%
IMDB értékelés: 5.3

Miért pont 50%?
Igyekeztem figyelembe venni a The Last Broadcast megjelenési évét, és ebből fakadóan az újító szándékait, ugyanakkor nem tudtam teljesen elvonatkoztatni a 2021-es tapasztalatoktól, azoktól a változásoktól, melyeken keresztülment a zsáner. A The Last Broadcast a found footage gyermekcipőben járó formátumát vegyíti össze az áldokumentumfilm (mockumentary) műfajával, ami a film háromnegyedéig jól is működik, de a végére érezhetően elfogyott minden büdzsé és kreativitás, hogy egy sablon és meg nem magyarázott fináléval tegyenek pontot az ügy végére. Bár a történet végül hagy kivetnivalót maga után, az egész megvalósítás, és a 90-es évek korlenyomata mégis el tudja vinni a hátán a filmet, és aki hozzám hasonlóan szeretne minél több alkotást megismerni a zsánerből, annak megkerülhetetlen lesz ez a mű, csak hogy lássuk, hogy honnan is indult a found footage/horror mockumentary műfaja.

Mi tetszett – SPOILEResen?
Ha az elmúlt négy évtizedet kellene szemlézni, talán a 90-es évekre mondanám azt, hogy a leghányattatottabb sorsú a köztudatban. A 80-as évek igazából a retro feeling szinonimájává nőtte ki magát, a 2000-es évek az internet és az okoskészülékek forradalma lett, míg a 2010-es éveket a moziverzumok és a közösségi médiumok térnyerésével lehetne leírni. Lehet ez csak nálam van így, mivel a 90-es éveket a gyermekéveim töltötték ki, de valahogy hiányzik az az esszencia ebből az évtizedből, amit a másik háromnál egy-két-három szóban meg tudnék ragadni. Néha napján viszont szembejön egy a The Last Broadcasthez hasonló alkotás, ami betekintést nyújt olyan kiindulópontokba, mint az internet első showműsorai, az ereje teljében lévő TV hatalma, stb. Ebből a perspektívából pedig egy olyan autentikusnak tűnő atmoszférát tudott teremteni a The Last Broadcast, amit az elmúlt időszakban nagyon hiányoltam a filmélményeimből. A Fact or Fiction stábjának szárnypróbálgatásai, az olyan kifejezésekkel való dobálózás, amit a 2010 után szülöttek már ugyanúgy nem értenek, mint annak idején mi sem, amikor a nagyszülők a falusi élet kellékeinek régi elnevezéseit használták. Ez egy másik szépsége a found footage filmeknek, hogy tagadhatatlanul tükrözni tudják az adott kor, év vagy stílus jegyeit, még hosszú évtizedekkel később is.

Ezen felül Stefan Avalosnak és Lance Weilernek (a rendezők, akik egyébként a Fact or Fiction alapítói a cselekmény szerint) sikerül egy igen gazdag mítológiát felépíteni a rejtély háttereként. Sokáig a teljes sötétségben tapogatózunk: vajon találkoztak a mítikus Jersey-i ördöggel a stábtagok? Vagy tényleg a gyanúsított srác csalta őket kelepcébe? Vagy netán szegény gyanúsítottat egy démon szállta meg? Vagy sokkal földhöz ragadtabb megoldással lesz feloldva ez a titokzatos tragédia? A mockumentary nyomozása igyekszik sok szemszögből körbejárni az esetet, amivel tudatosan bedobja a közös megoldókosárba az előbb felsorolt alternatívákat, ám egyik mellett sem hajlandó elkötelezni magát, bizonytalanságban tartva így a nézőt is.

Mi nem tetszett – SPOILEResen?
El is érkeztünk a negatívumokhoz, mely szorosan összekapcsolódik az előző bekezdéssel: ez pedig a rejtély feloldása. Egyértelmű, hogy mindenképp valami váratlant akartak húzni a rendezők, ám ez annyira megalapozatlan lett, hogy kétlem, hogy akár a maga idejében elérte volna a kellő hatást. Talán a gyilkos leleplezése önmagában működhetett is volna, ha tartja magát a film a kézikamerás, dokumentarista jelleghez, de megmagyarázhatatlan módon úgy döntöttek Avalosék, hogy megtörik az addigi koherens ábrázolásmódot. A kamera átvált egy E/3-as nézőpontba, mely döbbenetes módon még gagyibb hatást kelt, mint az addigi valóban amatőr felvételek. Ezzel nemcsak a film komolyságának élét sikerül kicsorbítani, hanem a nézőben is minden kétséget elhesseget affelől, hogy a látottak mennyire valóságosak – pedig ez 1998-ban még egy hatalmas adu lehetett volna a készítők kezében. Azonban ha ezt másképp csinálják, talán a The Blair Witch Project sem készül el úgy, ahogy, és nem épül rá végül egy egész új műfaj.

Emlékezetes jelenet – SPOILEResen
Nincs igazán kiemelkedő jelenet a The Last Broadcastben. A felvételek többsége igazi múltidézés egy olyan évtizedből, melyet az elődje alaposan elnyomott, úgyhogy mindenképp érdekes azokat a képkockákat nézni, melyekből kapunk egy kis ízelítőt az elfeledett 90-es évekből.