Nekrotronic (2018)

Miután meggyőzött engem a Bloody Hell-lel, rákerestem Ben O’Toole további filmjeire, és örömmel találtam néhány horror darabot, melyek közül a Nekrotronic rögtön kitűnt. Aztán elkezdtem, és már az első 5 percben gyanús volt, hogy talán Kiah Roache-Turner rendező másik filmjét is láttam már – és bingó! Az ausztrál direktornak köszönhettük 2014 legjobb zombi horrorját, a… Read More Nekrotronic (2018)

The Trip / Az Utazás (2021)

Időről időre akadnak ilyen potyautasok a horror zsánerében, mint a The Trip is, amely valószínűleg az explicit erőszakábrázolásának köszönhetően tagozódott be a műfajba az imdb alapján, ám ennek én roppantul hálás vagyok, hiszen ismét egy rendkívül erős skandináv filmet kaptunk. A történet: egy elhigedült házaspár egy vidéki házban tölti a hétvégét, hogy leszámolhassanak egymással. Horror… Read More The Trip / Az Utazás (2021)

Bloody Hell (2020)

Egy modernkori mese, illetve egy pszichodráma keverékeként írható le a Bloody Hell, mely az első látszatra inkompatibilis turmix ellenére egy meglepően üdítő, szórakoztató darab lett. A történet: egy vitatható módon elítélt ex-katona a múlt démonai elől menekülve Finnországban köt ki, ahol még a börtönnél is rosszabb pokol vár rá. Horror Box Office Verdikt: Újonc turmixAz… Read More Bloody Hell (2020)

The Wolf of Snow Hollow / Snow Hollow Farkasa (2020)

Ideje elkezdeni a törlesztésem a blog kezdete óta újonnan megtekintett, de írásban még nem szemlézett filmekről, melynek első állomása Jim Cummings alkotása. A történet: egy kisvárost rettegésben tart saját vérfarkasos legendája, melyet a helyi rendőr észérvekkel igyekszik racionalizálni. Horror Box Office Verdikt: Újonc turmixA főszerepben és rendezői székben is megtalálható Jim Cummings azért érdemel igazán… Read More The Wolf of Snow Hollow / Snow Hollow Farkasa (2020)

WNUF Halloween Special (2013)

A WNUF Halloween Special kendőzetlenül a Ghostwatch alapkoncepcióját igyekszik megidézni, csak csavar a dolgokon egyet-kettőt. Ezzel a stratégiával nem is lenne baj, hogyha útközben nem sikerülne lenullázni a hangulatot a megannyi ’80-as évekbeli reklámmal. A történet: egy 1987-es VHS-felvételt láthat a néző, mely a WNUF csatorna Halloweeni különkiadását rögzítette. Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklottEredetileg… Read More WNUF Halloween Special (2013)

Here Comes Hell (2019)

Csináljunk egy fekete-fehér filmet, megidézve az Evil Deadet – ez lehetett az alapötlete a Here Comes Hellnek, de mint megannyi alkotás jó alapkoncepcióval, itt is megálltak a készítők a startnál, ahelyett, hogy a bonyodalom kibontakoztatásába is energiát és kreativitást feccöltek volna. A történet: egy ’30-as évekbeli vacsoraparti éles fordulatot vesz, miután a résztvevők megidézik az… Read More Here Comes Hell (2019)

Freaky (2020)

Nyugi, nem kell mondani, hogy kicsit unjátok már a gyengébb darabok felsorolását, mert én is. Nem hiába van az, hogy a különböző horror toplisták élén rendre ugyanazok a művek bukkannak fel, hiszen a többség tucattermék, mint azt az előző posztjaim alanyai is bizonyítják. Szerencsére azonban akad még üdítő kivétel, mint a Freaky, mely a slasher… Read More Freaky (2020)

Frankenstein’s Army / Frankenstein Serege (2013)

Mielőtt visszatérnék a közelmúlt filmjeihez, azt hiszem elérkezett az idő a blog történetében, hogy lerántsam a leplet az egyik guilty pleasure kedvencemről, a 2013-as Frankenstein’s Armyról. Ez tipikusan az az agymenés, még horrorok szintjén is, ami vagy nagyon betalál a nézőnél, vagy egy nézhetetlen trágyakupac lesz annak szemében, és büszkén vállalom, hogy én az előbbiek… Read More Frankenstein’s Army / Frankenstein Serege (2013)

They’re Watching (2016)

Bár van néhány közelmúltbeli film a tarsolyomban, amiről szeretnék megemlékezni, azért igyekszem szem előtt tartani, hogy nagyjából ki legyen egyensúlyozva az ajánlott és nem ajánlott filmek aránya. Úgyhogy ugorjunk vissza 5 évet az időben, hogy egy amerikai-román koprodukcióról, a They’re Watchingról értekezzek pár sorban. A történet: egy amerikai házfelújító show-műsor tagjai egy moldovai faluba utaznak,… Read More They’re Watching (2016)

Trick ‘r Treat / Adsz Vagy Kapsz (2007)

Az elmúlt időszakban szinte csak olyan filmeket fogyasztottam a zsáner terén, melyek magyarul meg sem jelentek, úgyhogy kifejezetten furcsa volt, amikor az imdb-n visszaköszönt a Trick ‘r Treat magyar címe is, ami az Adsz vagy Kapszra hallgat. Még a The 100 Candles Game-ről írt szemlém során jegyeztem meg, hogy a horror antológiák nem a kedvenceim… Read More Trick ‘r Treat / Adsz Vagy Kapsz (2007)