The Ritual / A végső rítus (2025)

Az Ördögűző, azaz a The Excorcist korszakalkotó mű lett – ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még 2025-ben is érkeznek filmek, melyeket ez ihletett meg. A gond, hogy ezek többsége ócska újragondolása ugyanannak a koncepciónak – és a 2025-ös The Ritual is egy ékes példa erre. A történet: miután az orvostudomány lemondott róla, két pap… Read More The Ritual / A végső rítus (2025)

Vadakkan (2025)

Úgy látszik, hogy tovább kell finomítani az imdb-szűrőmet. Tudjátok, néha-néha felemlegetem a klán- illetve szektaprojekteket, mint legutóbb a Kryptic vagy a Dark Obsession kapcsán. Ezeket ma már könnyedén ki tudom szűrni, hiszen ha magas a pontszám, de alig 100-200 vélemény alapján, akkor tudni lehet, hogy első körben rá lettek eresztve a közreműködők és hozzátartozóik. Nos,… Read More Vadakkan (2025)

Håndtering av udøde / Élőhalottak! (2024)

Skandináv barátaink a lagymatag slasherek után tavaly zombifilmmel próbálkoztak. A megközelítés ígéretes, a kivitelezés őrjítően lassú, amit nem tud kárpótolni a finálé sem. A történet: Oslóban egyk napról a másikra felélednek a holtak, a hozzátartozók pedig igyekeznek ezzel a csodával megbirkózni. Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklottHa egy film 97 perces játékidejében 60 percen keresztül… Read More Håndtering av udøde / Élőhalottak! (2024)

The Bayou (2025)

Minden évben kell valami állatos horror, a Cocaine Bear és a Beast után idén kapunk krokodilt is, illetve még cápás filmek is jönnek. Kezdjük a krokissal, ami egy újabb csalódást eredményezett az állatos horrorfilmek sorában. A történet: egy repülőgép szerencsétlenséget követően a túlélőknek egy bedrogozott aligátorokkal teli mocsaras vidéken kell életben maradniuk. Horror Box Office… Read More The Bayou (2025)

Bloat (2025)

Két múltidéző poszt után folytatom a 2025-ös filmek sorát. Screenlife következik, nem a jobb fajtából. A történet: egy bevetésen lévő katona az online téren keresztül szemléli, amint a Japánban üdülő családja teljesen szétesik. Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklottMinden screenlife/found footage alkotásban benne rejlik a potenciál, hogy ez akár fantasztikus is lehet. Aztán persze a… Read More Bloat (2025)

Locked (2025)

Vannak projektek, amelyeknél papíron annyira összeállnak a csillagok, hogy kötelezőérvényűen kell elhasalniuk. És íme, egy film amiben Bill Skarsgard és Anthony Hopkins brillírozhatna… de ehelyett bántó unalomba fullad. A történet: egy pitiáner tolvaj bent ragad egy elcsaklizni kívánt autóban, melyet követően kiszolgáltatottá válik a kocsi szadista gazdájával szemben. Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklottA trailer… Read More Locked (2025)

Home Sweet Home: Rebirth (2025)

Kezdjük a legfontosabb kérdéssel: ez egy folytatás-e? Nem, bár először én sem tudtam hova tenni ezt a hangzatos címet, de mint egy rövid kutatás után kiderítettem, ez egy thaiföldi PC-játék adaptációja. Jöjjön a következő kérdés: érdemes-e megtekinteni? A válaszomat alább kifejtem. A történet: egy amerikai zsaru és családja Thaiföldre látogat, ahol időközben elszabadul a pokol… Read More Home Sweet Home: Rebirth (2025)

The Monster (2016)

Bryan Bertino néhány éve teljesen traumatizált a The Dark and the Wicked című filmjével – azon kevés filmek egyike volt a 2020-as, illetve azutáni alkotásokból, ami alatt kisgyerek koromból ismert rettegés lettem rajtam úrrá, amit már nagyon kevés filmtől kapok meg. Mivel idén érkezik az új filmje, gondoltam megtekintem a 2016-os alkotását, hogy teljes legyen… Read More The Monster (2016)

Megan is Missing (2011)

Ha lúd, legyen kövér, kipörgetem végre az utolsó “csalódást” is a közelmúltból, hogy ráfordulhassak a jobb élményekre. A Megan is Missing volt a COVID-éra sztárja, amit valamiért nagyon felkaptak a karanténban, de a film megtekintése után sem értem, hogy mire volt ez a nagy hűhó. A történet: Megant magával ragadja egy tinikre vadászó sorozatgyilkos, majd… Read More Megan is Missing (2011)

Queen of Bones / A csontok királynője (2025)

Az előző három film csalódását követően bizakodva kezdtem bele a Queen of Bonesba, ami felkerült a Max kínálatába, de Martin Freeman ide vagy oda, ez nagyon laposra sikeredett. A történet: egy testvérpár elhunyt anyjuk rejtélyéről akarja lerántani a leplet, miközben szigorú apjuk minden lépésüket figyeli. Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklottMint azt elspoilereztem fentebb, ez… Read More Queen of Bones / A csontok királynője (2025)