Halloween 2024 – Mégis mi a helyzet?

Október sem úgy zajlott, ahogy szerettem volna. Az első felében a magánéletemben bekövetkező változás megszokása és rendezése vitte el az időm java részét, míg a második felében a munka pörgött fel úgy, hogy mellette alig jutott időm azokra a személyekre, dolgokra, akiket, illetve amiket szeretek. A blog vezetése pedig bár élvezetes, azért a priós listámon… Read More Halloween 2024 – Mégis mi a helyzet?

BÚÉK 2024!

Kettőt pislantottam, és már 2024 januárjának közepén járunk, én meg azon kaptam magam, hogy már másfél hónapja nem jutottam el oda, hogy a blogomba írjak. Először is BÚÉK minden kedves Olvasómnak! Aztán folytatom a bejegyzést egy kis önreflexióval. Szóval 2023 elején nem így terveztem, de év végére, pontosabban mondva, november második felére, december elejére éreztem… Read More BÚÉK 2024!

BÚÉK 2023! Új év, új tervek

Ez is elérkezett, egy újabb év került lezárásra. Nagy elánnal kezdtem neki a 2022-nek, ami meg is látszódott az év eleji posztok számában, de aztán ismét elfogyott a lendület. 2022-re azt terveztem volna, hogy havi átlagban 20 poszt kerül megírásra, ám végül “csak” 135-tel sikerült zárni. Ez amúgy fejlődés a 2021-es 119-hez képest, de még… Read More BÚÉK 2023! Új év, új tervek

BÚÉK – 2022-es tervek

Először is boldog új évet szeretnék kívánni minden rendszeres és alkalmi olvasómnak! Egészen elképesztő, hogy január végeztével már egyéves lesz ez a blog. A minap kotortam elő a tavalyi Year Compassomat, amiben még nagy elszántsággal azt fogalmaztam meg magamnak, hogy év végéig legalább 100 lájkolót szeretnék összegyűjteni a blogom facebook oldalára. Ezen jót mosolyogtam, hiszen… Read More BÚÉK – 2022-es tervek

Új Kategóriák Bevezetése

Egy rendhagyóbb poszt következzen. Most hogy már a harmadik hónapját tapossa a blog, szembeötlöttek szempontok a rendszerezést illetően, ami az induláskor még elkerülte a figyelmemet. Viszont ahogy egyre gyarapodik a megszemlézett filmek száma, úgy idővel egyre nehezebb lesz kiigazodni rajtuk. Ígértem toplistákat, melyek majd érkezni is fognak az idő előrehaladtával, de érezhetően van még mit… Read More Új Kategóriák Bevezetése

Vágjunk hát bele!

Mi is ez a Horror Box Office? Kicsit talán megvezető a blogom címe, hiszen nem horror filmek pénzügyi sikereivel akarok foglalkozni, hanem úgy en bloc horror alkotásokról igyekszem néhány szóban, bekezdésben megemlékezni. Egy potenciális blog létrehozása még tavaly Halloweenkor vert gyökeret a fejembe, amikor is bőszen böngésztem az internet bugyrait, hogy találjak valami jó horror… Read More Vágjunk hát bele!