Ezek voltak 2024 legjobb horrorjai – első felvonás

Nem sikerült teljesen utolérnem magam a tavalyi megtekintésekkel, és azok recenziójával, de január harmadik heténél tovább nem akarom húzni a 2024-es toplistát. Mint a korábbi években, úgy most is fenntartom a változtatás jogát – ezért is van ott az első felvonás a bejegyzés címében, de a felülbírálásra majd úgyis csak évek múltán kerülhet sor. Ha… Read More Ezek voltak 2024 legjobb horrorjai – első felvonás

Ezek voltak 2023 legjobb horrorjai – első felvonás

November utolsó napja van, és még egy írással mindenképp tartozom Nektek. Ez pedig nem más, mint a jól megcsúszott 2023-as toplista. Két film is akadt a listán, amit végül csak idén láttam, úgyhogy ilyen szempontból nem is baj, hogy csúsztam ezzel – az más kérdés, hogy mindkettőt az év első felében láttam, szóval bőven sor… Read More Ezek voltak 2023 legjobb horrorjai – első felvonás

Ezek voltak 2022 legjobb horrorjai – Ajánló (Első felvonás)

Jöjjön hát, aminek már hetekkel ezelőtt jönnie kellett: 2022 toplistája, legalábbis az én szemszögemből. Ahogy tavaly, úgy idén is maradtak hiányosságok, amik lehet bekúszhattak volna ebbe a top 10-be (X, Pearl, The Crimes of the Future, Fresh – ezek a nagyobb hiányosságok a tavalyi évből), de amennyiben változás lesz, úgy majd idővel jönni fog a… Read More Ezek voltak 2022 legjobb horrorjai – Ajánló (Első felvonás)

Mit nézzünk 2022 Halloween estéjén? Ajánló

Hihetetlen, de eltelt egy újabb év, és ismét Halloween éjszakáját ünnepelhetjük (már aki). Tavaly igyekeztem Halloween tematikájú ajánlásokkal szolgálni, idén inkább a klasszikus ijesztegetésre fektetném a hangsúlyt. Sajnos idén sem sikerült utolérni magam, így lesznek olyan filmek a listában, melyekről még nincs külön poszt – ezt előbb vagy utóbb pótolni fogom. A klasszikus: [Rec] (2007)Miért?… Read More Mit nézzünk 2022 Halloween estéjén? Ajánló

Ezek voltak 2021 legjobb horrorjai – Ajánló (Első felvonás)

Elérkeztem hát ide is, hogy végre egy egész évről mondhassam el a véleményemet egy toplista felállítása által. A címben található első felvonás nem véletlen – akad még pár jelölt, aminek megnézésére sajnos nem futotta az időmből, úgyhogy idővel majd érkezik ennek a posztnak a frissített változata, amennyiben a pótolandó művek beférnének ide. A kis Excelemnek… Read More Ezek voltak 2021 legjobb horrorjai – Ajánló (Első felvonás)

Mit nézzünk 2021 Halloween estéjén? Ajánló

Elérkezett 2021 október 31-e, azaz Halloween napja és estéje. Bevallom, év elején azért azzal számoltam, hogy mostanra már egy egész szép gyűjtemény lesz a blogon az elmúlt évek horror megtekintéseiből, de sajnos nem sikerült konzisztensen foglalkozni a blogommal. Ezen mindenképp van mit fejleszteni, és jövőre már egy jóval komplettebb ajánlóval szeretnék érkezni. Most azonban összegyűjtöttem… Read More Mit nézzünk 2021 Halloween estéjén? Ajánló