Moloch (2022)

A Shudder idén igazán elkényeztette a horror rajongókat, hiszen a szokásos dömping (vagy talán még mennyiségben is sikerült szintet lépniük?!) mellett sokkal több lett emlékezetes alkotás, mint azt korábban megszokhattuk. A holland Moloch is ezt a pozitív sémát követte. A történet: régészek kezdenek ásatásokba egy álmos kis holland falu környékén, mely megbolygatja az egyik helyi… Read More Moloch (2022)

Deadstream (2022)

Idén szerencsére nem kell egészen az év végéig várni a kiemelkedő filmekre, hiszen rögtön itt van a Deadstream, ami ügyesen reformálja meg a sokat szidott found footage zsánert. A Puliwoodon kifejtem részletesebben is, hogy miért. A történet: egy kegyvesztett YouTuber egy elátkozott házban tervezi tölteni az estét, amely produkció révén reményei szerint visszanyerheti a nézők… Read More Deadstream (2022)

Halloween Ends / A Halloween Véget Ér (2022)

A rebootolt Halloween az előző két résszel megjárta a mennyet és a poklot, úgyhogy kíváncsi voltam rá, hogy végül hova futtatják ki a szériát. A második felvonást követően az elvárásaim ismét a padló alatt voltak, és úgy tűnik, ez a nyerő hozzáállás ennél a franchise-nál. A történet: négy évvel a tragédiába fulladó halloweeni éjszaka után… Read More Halloween Ends / A Halloween Véget Ér (2022)

Halloween Kills / Gyilkos Halloween (2021)

Amilyen jól indult a Halloween reboot, a második rész annyira siklott ki a nagy vágtában. A történet: bár azt hitték, sikerült eltenni láb alól, Michael Myers az előző film eseményei után folytatja az ámokfutását Halloween éjszakáján. Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklottA 2018-as film legnagyobb hibáját, miszerint eleve trilógiában gondolkodtak, egy megalapozott folytatással lehetett volna… Read More Halloween Kills / Gyilkos Halloween (2021)

Halloween (2018)

Lezárult a modernkori trilógia, ennek megfeleően pedig tökéletes alkalom nyílt arra, hogy szemlézzem David Gordon Green újragondolását a slasher zsáner első gyermekéről. A történet: négy évtized után Michael Myers ismét elszabadul, ám Laurie Strode felkészülten várja őt. Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmiValószínűleg a következő vallomásommal sokakat magamra haragítok, de én sosem voltam… Read More Halloween (2018)

Pahanhautoja / A Keltetés (2022)

Azt már a Bloody Hell óta tudhatjuk, hogy finn barátainknál sem kell messzire menni az eszement koncepciókhoz, ám a Pahanhautojával új szintre emelték az extrém alapötleteket. A történet: egy anyját lenyűgözni vágyó tini magához vesz egy erdőben talált tojást, amiből viszont nem várt teremtmény kel ki. Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónánEz is egy… Read More Pahanhautoja / A Keltetés (2022)

My Best Friend’s Exorcism / A Legjobb Barátom Ördögűzése (2022)

Egyelőre az Amazon nem gyártja futószalagon a horrorfilmeket, melyek így ennek megfelelően már csak a ritkább megjelenésük miatt is nagyobb kuriózumnak számítanak, mint a Netflixes alkotások. Odáig nem mennék el, hogy máris győztest hirdessek a két platform horrorfelhozatala között, ám ha a My Best Friend’s Exorcism lesz az alsóhatár az Amazonnál a minőséget illetően, akkor… Read More My Best Friend’s Exorcism / A Legjobb Barátom Ördögűzése (2022)

Mr. Harrigan’s Phone / Harrigan úr telefonja (2022)

Stephen King ismét a Netflixen, de csak akkor beszélhetünk sikerről ez esetben, ha egy lefekvés előtti altatómesét akartak készíteni az alkotók. Tekintve, hogy a film műfaja a horror besorolást kapta, ezért ebben erősen kételkedem. A filmről bővebben a Puliwood oldalán írtam. A történet: az idős Mr. Harrigan és a fiatal Craig között barátság szövődik, ami… Read More Mr. Harrigan’s Phone / Harrigan úr telefonja (2022)

Saloum (2021)

Sokszor szóba került már a Shudder itt a blogon, és előreláthatólag még fog is – és a Saloum-féle alkotások bizonyítják, hogy igenis szükség van egy ilyen streaming platformra, ahol egy Saloum megjelenhet. A történet: egy afrikai zsoldos csapat egy Guinea-Bissau-i puccs után Szenegálban húzzák meg magukat, mit sem sejtve arról, hogy egyikőjük bosszúszomjasan érkezik a… Read More Saloum (2021)

Studio 666 / Stúdió 666 (2022)

Végül csak rávettem magam, hogy írjak a Foo Fighters év eleji filmjéről, ám Taylor Hawkins tragikus halálán még mindig nehezen teszi túl magát az ember. A kidomborított recenziót a Puliwoodon olvashatjátok el. A történet: a 10. albumukra készülve a Foo Fighters tagjai beköltöznek egy elátkozott kúriába, hogy ihletet kapjanak a zenéhez. Horror Box Office Verdikt:… Read More Studio 666 / Stúdió 666 (2022)