Egy Stephen King film, ahol nem idegesítően fiatal tinik a főszereplők? Ez máris felcsigázott, és szerencsére a végeredmény sem volt csalódás.

A történet: egy disztopikus USA-ban minden évben 50 fiatal kel útra, hogy egy hosszú gyaloglás után kiszakadjanak a nyomorból.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Ez a történet, főleg a jelenünk eseményeinek tükrében, már-már annyira tűnik realisztikusnak, hogy ebbe bele lehet borzongani. Ám egyébként is. Bevallom, nem tudtam, mire számítsak – ahogy a felvezetőben is megjegyeztem, én legtöbbször az idegesítő nagyon fiatal karakterek miatt szoktam hanyagolni Stephen Kinget, de azt is el kell ismernem, hogy az utóbbi években, mintha javuló tendenciát mutatna az újabb és újabb adaptációk sora.

Ötven fiatal menetel, amelyikük pedig a legtovább bírja, az kap némi díjazást, és még egy kívánsága is teljesül. Ötven, az élet küszöbén álló fiatal, akiknek viszont nincs igazán jövőképe abban a diktatórikus államban, ahol felnőttek. Mint írtam, ez eléggé hátborzongatóan aktuális.

A fiatalok kísérői szenvtelen katonák, akik már parancsszavak vakkantása nélkül is teszik a dolgukat – a rendszer könyörtelen robotjai, akikből minden emberi empátia kikopott. Ezzel szemben a fiatalok, akik lényegében egymás vetélytársai, és az lenne a céljuk, hogy minél hamarabb elhulljanak a többiek, baráti jobbot nyújtanak egymásnak. Barátokra szeretnének szert tenni annak tudatában, hogy ez a menetelés negyvenkilenc fiatal számára halállal fog végződni. Mi az emberi, ha nem ez?

Míg a Squid Game-ben Gi-Hun karaktere lényegében egyedül marad a barbarizmusba fulladt verseny közben, addig a The Long Walkban kapunk legalább egy tucatnyi Gi-Hunt, akik megmutatják, hogy ezt igenis lehet emberségesen csinálni – még az elkerülhetetlen halál küszöbén is. Sőt, számomra igazából ez volt a film legfontosabb üzenete, hogy még a halál kapujában se vetkőzzünk ki emberi mivoltunkból, még ez sem hatalmaz fel minket arra, hogy akárkit, aki a szemünk elé kerül, azt kigáncsoljuk és ártsunk neki.

A The Long Walk nem egy eseménydús, de annál többet mondó film lett, ahol zseniális színészi játékkal kompenzálják az amúgy gyorsan monotonná váló cselekményt. Ebben a túlpörgött jelenben, amiben élünk, kifejezetten üdítő volt a karakterekkel együtt beállni egy sétatempóra, és nyitni embertársaink irányába – árkok helyett valódi hidakat teremteni, valós példát mutatva a szüntelen gyűlölködéssel szemben.

A finálé, az utolsó másodpercek az azt megelőző majd 100 perc tükrében igazán szíven ütöttek, de pont így vált hatásossá – hiszen az új eszmék, az egymás melletti kiállás, a szolidaritás és a támogatás hívószavai a nézőben élnek tovább, és csak rajtunk múlik, hogy teszünk-e azért, hogy egy hasonló disztópiát elkerüljünk.

Horror Box Office értékelés: 76%
IMDB értékelés: 6.9