Missing Child Videotape (2025)

Aki bepróbálkozott már az ázsiai filmkultúrával, az tudja, hogy egészen más hangulata és történetvezetése van az ottani filmeknek – ami eleinte nagyon furcsa lehet európai szemmel. Sajnos a Missing Child Videotape azonban minden szempontból egy vontatott gyötrelem volt.

A történet: egy fiatal srác videókazettákat kap az anyjától, amelyek dokumentálták az öccse évekkel korábbi titokzatos eltűnését.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Az alapkoncepció nem érdektelen, de a cselekményvezetés érdektelenségbe fullad – legrövidebben így tudnám summázni ezt a filmet. Egy found footage alkotásnál, még ha ez nem is teljes egészében az, csak bizonyos szegmenseiben, már eleve gyanús a 100 perces játékidő – és ahogy mások, úgy ez a történet sem szolgált rá.

Persze tudtam, hogy a japánok ijesztegetése teljesen másképpen zajlik, mint amit megszoktunk Hollywoodból – de mégis, a Kairo például úgy tudott lekötni, hogy ott is mérsékelt dózisban kaptuk a jump scare-eket, de a hangulatával mégis magával ragadott. Attól viszont nem lesz hangulatos egy film, hogy komótosan hömpölyög a cselekmény valamerre, aztán majd jó lesz, akárhova jutunk.

És természetesen fenntartom annak jogát, hogy továbbra sem tudom úgy értelmezni a japán filmeket, ahogyan kellene, vagy legalábbis illene. Ez a gondolat különösen a következő bejegyzésem tárgyának tükrében ütött szöget a fejemben.

Horror Box Office értékelés: 31%
IMDB értékelés: 5.4

Missing Child Videotape (2025)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás