V/H/S/ Halloween (2025)

Horrorfilm rajongóként úgy szembesülsz leginkább az idő múlásával, hogy már megint egy új VHS filmet nézel meg, illetve írsz róla, ha még blogot is vezetsz a horror alkotásokról.

A történet: a franchise ezúttal a Halloween téma köré húzza fel saját kisfilmjeit.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Őrület… szám szerint a nyolcadik film a franchise-ban, amit a COVID alatt/után támasztottak fel hamvaiból, és ami azóta konzisztensen érkezik minden októberben egy-egy újabb fejezettel. Tavaly a Beyond kapcsán nem győztem dicsérni, hogy végre egyben volt az egész film, mind témájában, mind minőségében (azért kisebb-nagyobb kilengések akadtak), ami az évszámos epizódokra egyáltalán nem volt jellemző.

Minden bizonnyal nem én voltam az egyetlen, aki értékelte a Beyond abszolút UFO-tematikáját, és meghallgatva a nép szavát, idén egy újabb központi téma köré húzták fel a filmeket: ezúttal a Halloween ünnepe lett a soros. És azt kell mondjam, hogy ez is teljesen rendben volt.

Azért kezdjük a szívfájdalmammal – a központi, átívelő történet csapnivaló volt, pedig a tavalyi egészen ígéretesnek bizonyult. Kissé azért hiányolom az első filmekre jellemző struktúrát, hogy a kisfilmek az átívelő történet diegetikus világai, amit a szereplőkkel együtt tekintünk meg. Illetve, ha már V/H/S/ a franchise, azt is sajnálom, hogy maga a VHS-jelleg mostanra teljesen kikopott – ilyen szempontból el is lehetne engedni a címet, és indítani egy újabb franchise-t, aminek a címe nem kötné meg a technikai megvalósítások tárházának a kezét.

De ami a fő attrakciókat illeti, ez bizony egy egységes színvonalú epizódra sikeredett. Rögtön az elején kapunk ijesztő és undorító egyveleget, aztán Paco Plaza, a REC direktora (létezik, hogy erről még nem írtam a blogra?!) egy spanyol nyelvű szegmenssel szegezett a fotelbe minket. Ezt két olyan kisfilm követte, amelyek lényegében kioltották egymást: az édességgyáros az abszurd, groteszk humorával kompenzálta a rá következő rész túlontúli realisztikusságát. És aztán a majd kétórás játékidőt ismét egy klasszikus szörnyes-szellemes-ijesztegetős minizód zárja, ami szintén nem fél a humorhoz nyúlni.

Ahhoz képest, hogy Plazán és Zlokovicon (Appendage) kívül egy rendezőt sem ismertem az idei brancsból, remek szinkronikus munkát végeztek. Azt tudom mondani, hogy ha kitartanak az egyetlen tematika mellett, mint azt tették tavaly és idén, akkor ebben a koncepcióban továbbra is sok potenciál rejlik. És ahogy a COVID alatti visszatérés óta láthatjuk, bizony fejlődési ívet produkál a franchise, amit valljuk be, ritkán láthatunk.

Csak hogy ne kelljen külön keresgélni az előző részeket, itt találjátok őket az eredeti megjelenésük szerinti sorrendben:
V/H/S/
V/H/S/ 2
V/H/S/ Viral
V/H/S/ 94
V/H/S/ 99
V/H/S/ 85
V/H/S/ Beyond

Horror Box Office értékelés: 68%
IMDB értékelés: 6.1

Hozzászólás