Hogy mi?! Mit keres a Novocaine ezen az oldalon? Egyrészről, szerencsémre, thrillerként is kategorizálva van imdb-n, szóval beleillik a profilba. Másrészről vannak már-már gore-ba hajló jelenetei, ami szintén egy kulcs a blogomba való belépéshez. Harmadrészt a rendezőpáros: Dan Berk és Robert Olsen. A Significant Otherről már írtam pár éve, és hamarosan pótolom a Villainst is, amivel egy életre belopták magukat a szívembe. Nézzük hát, hogy az első mainstreamesebb alkotásuk miként sült el.

A történet: egy idegi károsodás miatt fizikai fájdalmat nem érző banki alkalmazott egy rablóbanda nyomába ered, miután azok elrabolják szíve választottját.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
A rendezőpáros már eddig is ügyesen lavírozott a fekete humor és a komolykodás kacskaringós ösvényén, és az előző két filmjükben a horrorelemeket sem mellőzték. A Novocaine-ben már szakítottak az utóbbival, de öröm látni, ahogy tudatosan feszegetik és bővítik kifelé a határaikat.

Jack Quaid, akit a feleségem egyetlen szerepe miatt egy életre megutált, szép lassan lepipálja az apukát. Persze erről meghallgatnék szívesen egy olyan véleményt is, aki pl. Dennis Quaidet ugyanígy a fiatal éveitől kezdve látta és követte – Ti hogy látjátok? Felért már a fiú az apa szintjére? Van esélye rá egyáltalán?

Jack szerintem nem egy hagyományos utat jár be Hollywoodban, hiszen míg a legtöbb színész belesimul egyetlen kategorikus szerepbe – pl. mindig jófiú, mindig sármőr, aztán a korosodással együtt lép ki fokozoatosan ebből a buborékból – addig őt már a fiatalabb éveiben is hol pozitív, hol negatív szerepekben látjuk viszont. A Companion no meg a Sikoly 5 után láthatjuk, hogy “jófiúként” is megállja a helyét – és ezt úgy mondom, hogy ezt a csetlő-botló figurát, akinek viszont az erkölcsi iránytűje a megfelelő irányba mutat, mintha Jackre szabták volna. Azért odáig én sem merészkednék, hogy Jackbe belelássam az új John Wicket… bár tegyük hozzá, hogy ki látta bele Keanu Reevesbe azt a szerepet anno.

A Novocaine a pompás casting mellett a fekete humorával tűnhet még ki a mezőnyből. Az alapkoncepció – azaz a fájdalmat nem ismerő hős – már más műveket is megihletett, viszont ilyen mérsékelt formában jóval ritkábban láthatjuk a megvalósítást. Kevés “gyilkosságot” és bunyót látunk, de azokat a lehető legkreatívabban hozták tető alá, és talán a végső leszámolást leszámítva mindegyikben megfért egy-két fekete humorral felvértezett ki- és beszólás, helyzetkomikum. A rendezőpáros azonban végig mértékletes marad, ami miatt nem tűnik sem vontatottnak, sem repetitívnek a cselekmény.

Egy szó, mint száz, Dan Berk és Robert Olsen párosa ezúttal sem okozott csalódást, és stabil, konzisztens szórakoztatást várhatunk el tőlük a jövőben is. Azért remélem, hogy a következő projektjükben már nem fordítanak teljesen hátat a horror-thriller zsánernek, mert egy romantikus vígjáték már tényleg nem férne el ezen a blogon.

Horror Box Office értékelés: 70%
IMDB értékelés: 6.5