Mike P. Nelsonnal már a blogom elején foglalkoztam, ugyanis neki köszönhetjük az új Wrong Turn filmet, de a V/H/S 85-ben is kapott szegmenst. Most egy kicsit még régebbre ugrunk vissza, hiszen Mike barátunk 2018-ban kezdte el az egészestés ipart egy posztapokaliptikus trancsírozással.
A történet: a világégést követően egy szerelmes pár átszeli a mindenféle vademberek uralta USA-t.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Valamiért csak a megtekintés után esett le, hogy ez nem egy 2025-ös film – és így meg tudok neki kegyelmezni a verdiktet illetően. 2018-ban ugyanis még nem voltunk elárasztva annyira az agresszióra hajazó posztapokaliptikus horrorokkal, mint amit megkaptunk a 2020-as években idáig.
Ettől még a meglátásom lényege ugyanaz marad, függetlenül a megjelenés évétől: egy egyszeri középszer, ami tankönyvszerűen pipálja ki a kötelező elemeket egy ilyen történetben, és ugyanilyen módon emeli a tétet a brutalitás ábrázolásában. Ám egyikben sem tud igazán egyedit, emlékezetre méltót alkotni, hogy kitörhessen a középszer burkából. Pedig még ismert színészek is asszisztáltak a projekthez, de még az ő karaktereik is beleszürkülnek a cselekmény atmoszférájába.
Mindenesetre akármi is történjen a következő években, nem szeretném megtapasztalni a világégés utáni USA-t. A The Domestics talán túlzásokba esik, de az a robbanás előtti puskaporos hordó, ami most az USA-t jellemzi, valószínűleg hasonlóképpen robbanna fel, mint ami itt is bemutatásra került.
Horror Box Office értékelés: 53%
IMDB értékelés: 5.7