Bryan Bertino néhány éve teljesen traumatizált a The Dark and the Wicked című filmjével – azon kevés filmek egyike volt a 2020-as, illetve azutáni alkotásokból, ami alatt kisgyerek koromból ismert rettegés lettem rajtam úrrá, amit már nagyon kevés filmtől kapok meg. Mivel idén érkezik az új filmje, gondoltam megtekintem a 2016-os alkotását, hogy teljes legyen a paletta.
A történet: egy anya és lánya utolsó közös útjukon egy szörnybe toppannak bele.
Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Talán az volt a hiba, hogy nagyon szerettem volna ezt a filmet szeretni, de lépten-nyomon eltaszított magától. Míg a már felemlegetett The Dark and the Wickedben jól működött a családi szál, addig itt túltoltnak, elnagyzoltnak éreztem, ahogy az anya és a lánya kapcsolatát bemutatták – ami finoman szólva is messze van az ideálistól. Még a Wolf Manben is egy jobb anya-lánya kapcsolatot látunk, pedig már az se volt piskóta.
Egy ilyen elhúzódó megalapozás után pedig nagyon sete-sután tud működni, amikor egy nagyobb veszély közelében hirtelenjében el kell ásni a csatabárdot, és megtalálni az egyetlen igaz szeretetet a karaktereink között. Nálam ezen a ponton csúszott el az egész film, ami már csak azért is problémás, mert a címben található szörnyeteg kétértelmű jelentést kap a diszfunkcionális kapcsolat bemutatását követően.
És igen, az anyában végül csak aktivizálódnak az anyai ösztönök, és levedli magáról azt az undorító jellemet, amit megismerünk tőle, de addigra már annyira ledominálja a családi dráma a filmet, hogy a klasszikus szörnyes jelenetek elhalványulnak jelentőségben mindemellett. Pedig a szörny maga egész pofás, még ha érezhetően is hatással voltak a dizájnjára a dél-koreai szörnyes horrorfilmek.
Azt kell mondjam, hogy Bertino hatalmasat fejlődött a két film között – míg a The Monsterben még egy megalkuvó, az egyensúlyt nem találó író-rendező volt, addig 2020-as filmjére már hangulatteremtésben, cselekményben, és karakterábrázolásban is szintet lépett. Érkezhet a következő író-rendező projektje, a Vicious – ami viszont jelen pillanatban, húsvét vasárnap, 4.7-es értékelésen áll az imdb-n. Igaz még csak 11-en szavaztak rá, de ez mindenesetre nem túl jó ómen…
Horror Box Office értékelés: 42%
IMDB értékelés: 5.4
[…] érdemes felemlegetni, és párhuzamot vonni a másik közelmúltbeli élményemmel, a The Monsterrel. Mindkettőben diszfunkcionális családot, családtagokat kapunk meg szereplőknek, ám míg a The […]
KedvelésKedvelés
[…] horrornak ennél sokkal többet kellene nyújtania – már a közelmúltban is megjártam a The Monsterrel, ami a langyos kezdést még langyosabb bonyodalommal és végkifejlettel folytatta. Ez a francia […]
KedvelésKedvelés
[…] pótoltam a 2016-os The Monstert, és kezdtek aggályaim lenni – azután meg főleg, hogy már húsvétkor eléggé szegényes […]
KedvelésKedvelés