IMDB-n valamiért lemaradt ennél a filmnél a horror/thriller kategorizálás, de én most önkényesen javítom ezt, hiszen legalább az egyikkel színtiszta keresztmetszetet alkot.
A történet: egy törtető újságírót elhívnak egy exkluzív eseményre a puszta közepén, ahol egy popsztár bemutatja visszatérő albumát.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
A szekta tematika is egy igazán túlpörgetett topik a horroron belül, ami az elmúlt időszakban inkább a minél véresebb megjelenítésbe, azaz a gore-ba való áthajlással igyekezett kitűnni a tömegből. Vagy elvitték egy olyan pszichológiai irányba, mint a Longlegst is, ám ahhoz már kompetens színészi játék is kell, hogy szintén kitűnjön a szürkeségből.
Az Opus egy teljesen más megközelítést alkalmazott. Ismerjük ezen történetek struktúráját: hőseink bekerülnek a szekta táborába, ahol elsőre minden idillinek tűnik, aztán elkezdenek megszaporodni a gyanús jelek, hogy a végére egy-két hős elhalálozásával, illetve a szektatagok öngyilkosságával érjük el a katarzist.
Az Opus, azaz a művészi élet legnagyobb eredménye, a magnum opus, többjelentésű, sokat sejtető cím, hiszen több karakterre is utal. Az első a no brainer, a John Malkovich által megelevenített popsztár figura, aki egy tipik Malkovich-karakter – eszelős, de egyben rendkívül karizmatikus. És hogy kire utal még a cím? Azt inkább nem spoilerezem el. Legyen annyi elég, hogy a fent felvázolt struktúrának a záró felvonását gyönyörűen forgatja ki a megszokott medréből, így pedig a végére is tud meglepetést tartogatni az Opus. Pontosabban: meglepetéseket.
Hogy érdemes-e kivárni a végéig? Az eleje kétségtelenül lassan bontakozik ki, amihez még hozzácsapódik a Malkovich figurájának őrült atmoszférája is, ami már annyira groteszk és elvont, ami elijeszthet nézőket. Ám pont ezek a korai mozzanatok járulnak hozzá, hogy a finálé még hatásosabb legyen. A zseni az zseni, még ha a saját zsenialitását gonosz dolgok véghezviteléhez használja is fel.
Horror Box Office értékelés: 63%
IMDB értékelés: 5.7