Never Let Go / Ne oldozz el! (2024)

Halle Berry is tiszteletét tette a horror zsánerben a tavalyi év folyamán, és már csak az ütős plakát miatt is lehetett bízni egy jó kis borzongásban. A végeredmény azonban egy fájóan középszerű alkotás lett.

A történet: egy anyuka két gyerekével élnek az erdő mélyén, ahol az egyetlen biztonságot a derekuk köré tekert kötelek jelentik, amikor elhagyják a házikójukat.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Vannak filmek, amiknek az a legnagyobb hibája, hogy a potenciáljához képest mennyire satnya kivitelezéssel lettek megvalósítva. Tavalyról ide lehet sorolni még az Arcadiant, ami szintén bántóan gyenge lett ahhoz képest, amivel kecsegtetett minket a trailer. És hát a Never Let Gót is üdvözölheti ugyanebben a klubban Nic Cage filmje!

A Never Let Go azért annyival potensebb, hogy több para jelenettel is meg tudott minket ajándékozni. Főleg Halle Berry karakterének illúziói, hallucinációi azok, amelyeket sikerült ügyesen és hatásosan tető alá hozni. Ám Berry egy egészen más színvonalat képvisel színészi játék terén, mint a gyerekek – és ez bizony kiütközik a film második felében, amikor Berry már háttérbe szorul. Ezt az aspektust végső soron a film Achilles-ínának is tartom, mivel nagyon az érződik rajta, hogy Berry lapjára tettek fel mindent a készítők. Ez a gond, amikor A-listás színészek belecsöppennek egy amúgy ismeretlen stábbal felvértezett horrorprojektbe.

Ahogy egy barátommal beszéltük, a Never Let Go egyszernézős, középkategória, amire viszont sajnáltam volna a pénzt, ha ezt moziban tekintem meg. Az más kérdés, hogy ilyen árak mellett egyre szűkül azon filmek mezőnye, amire az ember még szívesen beülne.

Horror Box Office értékelés: 52%
IMDB értékelés: 5.4

Hozzászólás