Baskin (2016)

Ez a film már régóta fent volt a bakancslistámon, hiszen akkortájt jött ki, amikor épp beleuntam a horrorokba, és mire visszatértem a zsánerhez, már megannyi mást kellett pótolni. Mondhatni rá, hogy ez a török Ku Bei, bár ez nem lenne teljesen pontos – már csak azért sem, mert a Baskin jó pár évet rávert a tajvani agymenésre.

A történet: egy rendőrosztag egy tetthelyre kiérve a pokol rémségeivel kell szembenézzen.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Bevallom, ezúttal hanyag voltam, és maradok is egy darabig. Ezúttal ugyanis hagyom magától feldolgozódni az élményt, még akkor is, ha sok a szürke folt a film értelmezésében. Keresztény európaiként ugyanis, ahogy olvastam, nem csak én álltam kicsit értetlenül az egész cselekmény előtt – és a Redditen azt írták, hogy a török folklór/hitvilág tanulmányozása után sok mindennel kapcsolatban megvilágosodhatunk.

Azonban ahhoz nem kell utánaolvasni, hogy felismerjük, hogy egy pokoljárást követhetünk nyomon. Hogy ezt mennyire érdemelte ki az ötfős rendőrosztag, azt 1-2 jelenet alapján nem lehet megmondani, de gondolom, ha utána olvasnék, akkor ez is megválaszolásra kerülne. De sokkal inkább az rajzolódik ki, ahogy a mindennapi törökök elképzelik a poklot, és annak mikéntjét.

Ugyebár mindenki ismeri, hogy a muszlimokra állítólag 40 szűz vár a túlvilágon, amiért kanos tinédzserként még irigykedhettünk is – no de, ha valójában ez vár a törökökre a túlvilágon, mint amit a Baskin villant fel, abból bizony én nem kérek, köszönöm. A Ku Beit már felemlegettem, és hát ebben is vannak kísértetiesen hasonlító, durva, kifejezetten brutális jelenetek – a kamera pedig forog tovább, úgyhogy a nézőnek kell meghoznia a döntést, hogy mikor fordítja el a fejét.

Bevallom, hallottam, hogy véres horror a Baskin, de ilyen mértékűre azért nem számítottam. Így olvasatlanul egy-két jelenet teljes mértékben öncélúnak tűnt, de inkább az a sejtésem, hogy ez egy jól megkomponált, muszlim hiedelmen alapuló pokoljárás, amihez azért nem árt egyéb gore filmekben megedződni. Ami a legdöbbenetesebb, hogy a törökök is képesek ilyen alkotásokra, míg a magyar horrorfilmgyártás továbbra is egy nagy nulla.

Horror Box Office értékelés: 64%
IMDB értékelés: 5.8

Hozzászólás