Kivételesen nem lehet szidni a magyar címadást, hiszen az a filmmel megegyezően röhejes. De hát nincs olyan Halloween/Hálaadás/karácsony, amikor ne jönne ki egy horror paródia, ami az időszak sajátosságait próbálná kifigurázni.
A történet: egy tökfaragó verseny halálos fordulatot vesz, miután az egyik elátkozott tök bosszút áll a versenyzőkön.
Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Nem mondom azt, hogy nincs helye a horror vígjátékoknak, vagy a paródiáknak a műfajban, de azért ezeket csak akkor lehet értékelni, hogy ha a bedrogozott estén bevillanó ötlet köré kompetens történetet építenek. Vagy ha ügyesen egymásba ollózza a jól ismert sztorikat, mint azt tette a Horrorra akadva franchise az elején.
A Carved készítőinél azonban megállt a tudomány, amint túl kellett volna lépni azon az abszurdumon, hogy egy elátkozott tök életre kel, és elkezd bosszút állni mindazokon, akik megpróbáltak volna belőle és töktársaiból lámpást faragni. Ahogy nézem az író-rendező, Justin Harding imdb profilját, ebből készített korábban egy rövidfilmet, amihez az alapkoncepció pont elég, hogy az kitöltse a 10-15 perces játékidőt. Egy 90 perces alkotáshoz azonban több kellene. Mondjuk szimpatikus karakterek. Vagy valami autentikus háttértörténet, ami megmagyarázta volna, hogy tök barátunk mégis hogyan tett szert értelemre. De ahhoz már több munka kellett volna, amit már inkább megspóroltak. Olyan is lett a végeredmény mind cselekmény, mind képi világ terén.
Horror Box Office értékelés: 34%
IMDB értékelés: 4.4
[…] Mostanra pedig már a Maxon is meg lehet “csodálni”. Amennyire könnyed volt a Carved, olyannyira lélekfacsaró lett a mostani recenzióm […]
KedvelésKedvelés