Egy újabb osztrák film, ami a néhány évszázaddal korábban, boszorkányokként megbélyegzett nők életét kíséri végig. Egyetlen problémám van ezzel: az elmúlt időszakból szinte évente kaptunk hasonló koncepciójú filmet, melyek művészi elvontsággal próbálják megkülönböztetni magukat a korábbi témafeldolgozásoktól.
A történet: egy frissen megházasodó nőt gonosz gondolatok kezdik el kísérteni, miután nem képes nőként megállni a helyét.
Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Ismételnem kell magam, amit legutóbb a Nightsirennél már megtettem, ahova behivatkoztam a You Won’t Be Alone, illetve a Hagazussa című horrorokat. Gyűlik ez a lista, és egyre inkább az az érzése az embernek, hogy ha már kettőt látott a fenti listából – amihez a Des Teufels Bad is tartozni fog innentől – akkor nagy valószínűséggel már sok újat nem fog tudni mutatni ez a 2024-es osztrák film.
Aki olvassa egy ideje a blogot, az tudhatja, hogy alapvetően nem vetem meg a művészi horrorokat, hiszen igazi ínyenc csemegék kerülhetnek ki közülük. Azonban azt már nem veszi be a gyomrom, ha egy bizonyos tematikát csak művészi köntösben tudnak a különböző alkotók feldolgozni. A 17.-19. századi, közép-kelet-európai boszorkányüldözésekről márpedig mintha elfelejtettek volna a rendezők könnyebben feldolgozható módon véleményt formálni.
Nem érdemli meg a Des Teufels Bad a haragomat, inkább az általa is képviselt trendet érzem problémásnak. Ahelyett, hogy minél művészibb irányt venne ez a koncepció talán a minél kommerszebb irányzattal is meg lehetne próbálkozni, hogy ne csak az olyan, túlságosan is türelmes horrornézők nézzék ezeket a filmeket, mint én. Mert szerintem az én fajtámból van a kevesebb. Persze aki eleve művészfilmre adja a fejét, azt a legkevésbé sem érdekli, hogy mennyien látják az alkotását, tudom jól.
Ettől még a probléma valós: hogyan ajánljak egy újabb kosztümös, boszorkányos, nők sanyarú sorsát bemutató horrort olyannak, aki már a fentebb felsoroltakat sem tudta igazán kiélvezni, sőt. Pedig a minőségi, kosztümös, de mégis könnyedebb horrorra szerintem igenis igény lenne – ezekből ugyanis nem vagyunk túlságosan ellátva mostanában.
Hogy a filmről is írjak néhány sort, méghozzá különösebb ismétlés nélkül: annyiban kitűnik az elődeihez képest, hogy egy-két jelenetben eléggé konkrétan ábrázolja, mi is történik a hősnővel. Kevesebb az árnyaltság, a közösség által a nőre erőltetett őrület pedig fojtogatóan, szívbemaróan kerül bemutatásra. Az őrjítő pedig olyan értelemben is érzékelteti magát, hogy iszonyat lassan őrölnek a Des Teufels Bad malmai. A türelem persze rózsát terem, nincs ez másképp ezúttal sem, de ettől tartom magam ahhoz, hogy ezeket a témákat lehetne konvencionálisabb módon is körbejárni.
Horror Box Office értékelés: 65%
IMDB értékelés: 6.6