Tavaly érkezett meg a 2018-as nagysikerű thriller, a Searching “folytatása”, úgyhogy mielőtt arról írnék pár sort, a kötelesség azt mondatja velem, hogy az előzményről is emlékezzek meg.

A történet: lánya rejtélyes eltűnését követően az apuka a lány kütyüit bújva próbálja meg megoldani a rejtélyt.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
A screenlife zsáner, azaz az olyan filmek, amik teljes egészében a képernyőn zajlanak, már jó ideje velünk vannak. Elsők között az Unfriended filmek játszottak el ezzel az ötlettel, de az igazi áttörést Aneesh Chaganty érte el – mármint olyan értelemben, mint ahogy azt tette a The Blair Witch Project annak idején a found footage-dzsel.

Egy igazi körömrágós thriller, amiben nincsen semmi extrém – értsd, természetfeletti – fordulat, de mégis minden sarkon padlóra küld, hogy utána a következő felcsillanó reménysugárba kezdjünk el kapaszkodni az apukával. Alapvetően ezt John Cho miatt lestem meg, de végül a film maga lett érdekes és emlékezetes.

És hogy szerintem miért lett mérföldkő a Searching? Szerintem ez mutatta meg úgy először, hogy igenis ki lehet törni a horror keretekből, és karakterközpontú, de cselekmény szintjén is izgalmas történetet lehet elmesélni csak azáltal, hogy a különböző modern eszközök képernyőit bámuljuk. Elvégre ezekből már elég sokkal rendelkezik egy hétköznapi ember a nyugati civilizációban. Külön plusz pont, hogy nemcsak a kütyük, hanem a szoftverek terén is kilép a komfortzónából – míg a már említett Dark Web ugyebár csak Skype-on és Facebookon zajlott, itt több szoftverrel is megismerkedhetünk. Egy dolog bizonyossá vált számomra: a gyerekek utánkövetése egy pokolian nehéz feladat, és ehhez még csak el sem kell tűnnie nekik.

Horror Box Office értékelés: 80%
IMDB értékelés: 7.6