Vermines / Pókok (2023)

A francia régióban még tavaly decemberben volt ennek a filmnek a premierje, úgyhogy ez már maximum az elmaradott 2023-as toplistába kerülhet be jó eséllyel.

Amúgy pedig visszatértem! A májust végül egy olyan projektnek szántam, amivel már régóta lógtam magamnak. Mivel ott sikerült nagyon szépen haladni, ezért a blog további vezetését is hasonlóképpen szeretném folytatni: apró, elérhető célok felállításával, amit játszi könnyedséggel tudok kipipálni. Ha pedig úgy van, akkor utána úgyis visz magával a lendület. Ez az új cél a heti 4 blogposzt megírása, ami lényegében 16 bejegyzést takar. Oké, de ezt hogy akarom elérni, ha idén még egyik hónapban sem sikerült? A kulcs a rendszeresség, ami már a másik projektemnél is kisebb csodát eredményezett!

A történet: egy leharcolt lakótömb lakóinak az otthonuk lerombolása előtt egy veszedelmes pókinvázióval kell megküzdeniük.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Felnőtt fejjel azért már kevés olyan téma és zsáner maradt, amitől kiráz a hideg, de azért a nyolclábú barátaink még mindig ebben a kategóriában találják magukat nálam. Persze amikor óriáspókokról van szó, azokat könnyű elhessegetni, hiszen nem valóságosak, viszont amikor a természetből kiragadott példányokra építenek fel egy filmet, az alaposan meg tudja növelni a pulzusszámomat. Így van ez még mindig az Arachnophobia című filmmel is, még annak ellenére is, hogy az egy horror-vígjátéknak minősül.

A Pókokról írtam már a Puliwoodon egy hónapja, ott szépen kifejtettem, miért is tetszett ennyire ez a 2023-as francia pókfókuszú horrorfilm. Ügyesen emelte be az Attack the Block alaphelyzetét, csak lecserélte az idegen létformákat a pókokra, és ez is pompásan működik. Mivel tényleg csak 1-2 helyen tűnt valóságtól elrugaszkodottnak a pókok dizájnja, ezért a +5-ös parafaktor nálam mindvégig kitartott. Sébastien Vanicek rendező nevét illik megjegyezni, elvégre ő rendezi majd az új Evil Dead spinoff filmet – a Pókok alapján bizakodóak lehetünk.

Horror Box Office értékelés: 76%
IMDB értékelés: 6.4

Vermines / Pókok (2023)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás