Két negatív élmény után forduljunk rá az elmúlt időszak kellemes szórakozásaira, mert szerencsére ezekből akadt bőven mostanában – mondjuk ideje is volt a 2024-es mezőnynek végre felkapaszkodnia, mert eddig nagyon silány volt a felhozatal.
A történet: egy a csúcsot és a poklot is megjárt talk-show vezetője a ’70-es évek végén egy szenzációs műsorral akar visszatérni a közbeszédbe.
Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Puliwoodos társaimmal egyöntetűen ezt a filmet vártuk a leginkább 2024 első félévéből, és nem is okozott csalódást. Kicsit found footage, kicsit mockumentary, megidéződik a Ghostwatch, a WNUF Halloween Special, és a közelmúlt másik hasonló tematikájú alkotása, a The Cleansing Hour is, de mégis egyedi lett, egyedi stílussal és hangulattal. Amivel mégis több az előbbieknél, az a hiteles “főhős”, akit David Dastmalchian kelt életre.
Számtalan dráma, és megannyi horror is készült már arról, hogy a showbusinessben való hosszútávú jelenlét megöli az ember lelkét. A Late Night With The Devil egy igazi áldokumentumfilmbe ágyazva mutatja be a ’70-es évek Fábri Sándorának (hihetetlen, hogy a 2000-es években még Magyarországon is egy egész csütörtök esti slotot megkaptak ilyen talk-show-k a kereskedelmi tévéken!) karrierjét, ügyesen elrejtve utalásokat a cselekmény későbbi pontjaira.
Ahogy az angol mondja, ez egy igazi slow-burner film, azaz lassan, fokozatosan építi fel a misztikumot és az azzal járó félelmetes atmoszférát, de aki türelmes, az abszolút minőségi élményt kap a kitartásáért. Ez nem jelenti azt, hogy az első fele ne lenne érdekes, de aki egy non-stop ijesztegetést várna az elejétől a végéig, annak mindenképp csalódás lesz a jussa.
A Late Night With The Devil a címével teljesen félrevezeti a nézőt, hiszen akármennyi csúfságot és erőszakot láthatunk a 90 percben, amelyekhez paranormális erők asszisztálnak, a végén kijelenthető, hogy ez az egész elkerülhető lenne, ha az ember nem lenne kapzsi és mohó, és ne repülne rá bármire, amiből önmaga sorsának javulását remélné. Úgyhogy csak óvatosan azokkal az “én még az Ördöggel is összefognék, hogy…” kijelentésekkel.
Horror Box Office értékelés: 77%
IMDB értékelés: 7.1
[…] a Late Night With The Devilt a paráztatás, vagy legalábbis egy különleges horror atmoszféra miatt vártam, addig az […]
KedvelésKedvelés
[…] találtok, és hát sem a Life of Belle, sem a Frogman nem volt az a nagyon impresszív alkotás. A Late Night with the Devil pedig inkább mockumentarynak, mintsem found footage-nek […]
KedvelésKedvelés
[…] filmnek, elvégre tavaly ilyenkor és még december elején is a legvártabb horror projekt volt a Late Night with the Devil mellett. Robert Eggers továbbra is korunk egyik legkülönlegesebb horrorfilmrendezője, de vajon […]
KedvelésKedvelés
[…] szerepkörben viszontlátni – ennél ő többet érdemelne, mint azt tavaly megmutatta a Late Night with the Devilben is. Illetve a cselekményszövésben sem árt árnyaltabban adagolni a titkokat, rejtélyeket. Ez […]
KedvelésKedvelés
[…] a koncepció alapjai előtt, és mégis megújulni, újat mutatni: a The Pope’s Excorcist, a Late Night with the Devil, illetve a The Cleansing Hour – ez utóbbit igyekszem még idén pótolni a blogon. Ezek mind […]
KedvelésKedvelés