Vicces, hogy egy nap írok a Dark Obsessionről és az Immaculate-ről is, hiszen míg az előbbit méltatlanul pontozták fel, úgy az utóbbit a vallásos vonulata miatt – feltehetőleg – húzzák le az imdb-n.

A történet: egy szigorúan vallásos lány elvonul egy olaszországi apácazárdába, ahol nem minden olyan szent, mint amilyennek elsőre tűnik.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Látatlanban nekem rögtön a Saint Maud jutott eszembe az Immaculate koncepciójáról. A felemlegetett filmet szerettem, bár azok közé tartozik, amelyeket nem szívesen venném elő újra. Az Immaculate is hasonló végeredménnyel büszkélkedhet.

Az utóbbi években több olyan horrort is kaptunk, mely a vallási fanatikusság, azon belül is a keresztény fanatizmus árnyoldalát mutatta be. Van valami ösztönösen izgalmas abban, hogy a fehérrel és a tisztasággal párhuzamba vont kereszténység valójában koránt sem fénylik az őszinteségtől és a jóakarattól. És vannak azok az alkotások, amelyek ezt az ellentmondást ügyesen járják körbe.

Az Immaculate egyértelműen az egyedibb koncepciók egyike ebből a valláskritikus filmtáborból, ha a végkifejletet és a fordulatot nézzük. Az odáig vezető utat már sok helyen láthattuk, abban nincs semmi újdonság, de az atmoszféra teremtés és a rejtélyadagolás ügyesen jár kéz a kézben ahhoz, hogy még ott se unatkozzunk.

Már többször fejtegettem ezen a blogon is, hogy mitől tűnhet ki egy film a többi közül. Egy egységes koncepció? Egy lehengerlő alakítás a főszereplőtől? Egy váratlan fordulat a film végén? Néha azonban nem kell semmi kiemelkedő, csak a konzisztencia. Az Immaculate fináléjában látható sokkolásig igazából egy patikamérlegen szállított cselekményt nézhetünk végig, mely ügyesen navigál az ijesztegetés, a nyomasztó hangulat, a rejtély és a főszereplő nő drámája között. Emiatt pedig többféle nézőtípus is tud kapcsolódni hozzá, és ezt mondanám a legnagyobb erényének – a legemlékezetesebb képkocka díja azonban az utolsó pár másodpercé, egyértelműen.

Horror Box Office értékelés: 78%
IMDB értékelés: 5.9