Akármennyire is szeretem olykor szidni a Shuddert, az a helyzet, hogy az elmúlt 5 hónapból a három legemlékezetesebb filmet ők szállították a horror zsáneréből – a When Evil Lurks és a Hell House LLC Origins: The Carmichael Manor után itt van a You’ll Never Find Me, ami egészen más módon működik jól, mint az előbbiek.
A történet: egy viharos éjszakán egy lakókocsi tulajához bekopogtat egy idegen lány.
Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Egyre nyilvánvalóbb, hogy sokkal több kedvem van az íráshoz, ha az értékelendő film jó plecsnit kapna tőlem. Úgyhogy kezdem megnyugtatni magam, hogy az első negyedéves passzivitásom legalább annyira a felhozatal sara, mint az enyém.
A Puliwoodon írtam egy hosszabbat, de azért itt is kiemelném, milyen ügyesen hozta ki a maximumot az egyszerű koncepciójából. Két idegen összezárva egy szűk helyen, odakint tombol a vihar, aminek köszönhetően elmegy az áram is. Hőseink csak lámpásokkal tudnak fényt csempészni a vaksötétbe, miközben a sötétség térnyerésével egyenes arányban nő a bizalmatlanság a két karakter között.
A You’ll Never Find Me is bizonyítja, hogy ez az egyszerű de nagyszerű alapötlet még 2024-ben is bőven versenyképes, és amiről sok found footage példát vehetne. Amúgy is egy erős darab, de a 2024-es eddigi felhozatalból messzemenően kitűnik.
Horror Box Office értékelés: 74%
IMDB értékelés: 6.0
[…] vagyok. A tavalyi You’ll Never Find Me után idén is kaptunk, mi horror rajongók, egy minimalista alkotást, ami teljesen a fotelbe […]
KedvelésKedvelés