Akadnak olyan filmek, mint az előző posztban kivesézett Szörnyetegek, melyekről megterhelő mivoltuk miatt nem ír kétszer sokat az ember és persze vannak olyanok, mint a Halloweeni körhinta, melyek gagyisága miatt hiúsol meg a regényírás.
A történet: svéd fiatalok kapnak exkluzív meghívót a Liseberg nevű vidámparkba, ám az éjszaka gyilkos fordulatot vesz.
Horror Box Office Verdikt: Messziről kerülendő
Azért javára legyen mondva a filmnek, hogy akármennyire gagyi, legalább így hónapok távlatában is emlékszem rá, hiszen már-már paródiába hajlottak a fordulatai, szóval az emlékek legalább megnevettetnek. A Puliwoodon erről is írtam bővebben, és most tényleg nem szaporítanám a szót, hiszen ez egy olyan slasher film, ahol már az első fél órában kitaláljuk, ki lesz a gyilkos, és nem is fogunk mellé trafálni. A karakterek túlzásba esően irritálóak, úgyhogy még csak az áldozatokért sem tudunk igazán izgulni. Skandináv barátainkról elmondható, hogy tavaly bizony sok esetben hagytak minket cserben a horrorok terén.
Horror Box Office értékelés: 34%
IMDB értékelés: 4.7