Egy újabb alkotás, aminek nincs sok köze a horrorhoz, ám a thrillerhez annál inkább. Igen, 2024-ben már szimpla thrillerekről is gyakrabban fogok írni.
A történet: két lány felszolgálónak áll egy Isten háta mögötti pubban az ausztrál sivatag közepén.
Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
A The Royal Hotel létjogosultságába 2023-ban szerintem elég sokan bele tudnak kötni. Én is úgy látom, hogy legalább hat évvel megcsúszott ez a film a fő mondanivalójával, miszerint még mindig egy patriarchátusban élünk, és a férfi embereknek mindent szabad a nőkkel szemben. Persze tudom, hogy a metoo mozgalommal ez nem szűnt meg egy csapással, és hogy még sok hely akad a Földön, ahol a nők nem érezhetik teljesen biztonságban magukat a férfiak társaságában.
Az viszont, ahogy a The Royal Hotel próbálna reflektálni ez utóbbi körülményekre – mint a gyéren lakott ausztrál sivatagban felhúzott pub és annak hímnemű vendégserege – az sajnos elfuserált és feszültségmentesen kivitelezett. Nem tagadom, hogy azért egy-két alkalommal valóban átérezhető a lányok aggodalma, ahogy teljesen kiszolgáltatott helyzetben találják magukat a lerészegedett és agresszív hajlamokat mutató vendégekkel szemben, viszont a maradásukat egyszer sem tudja hitelesen ábrázolni és magyarázni a cselekmény. A lányok saját döntésük révén lyukadnak ki a Royal Hotelben, nem kényszeríti rá őket senki és semmi, hogy tovább tűrjenek, hogy kitartsanak. Tekintve, hogy örökmozgó karakterekről van szó, még az sem jó feloldás, hogy egyszerűen meg akarnak állapodni valahol.
Ez a setesután felépített karakter motiváció végül ki is csorbítja a feszültnek beállított szituációk élét, és így pont az a része vesz ki az egész filmből, amiért az ember leülne thrillert nézni. Ahogy mondani szokás: ez bizony kapufa.
Horror Box Office értékelés: 49%
IMDB értékelés: 5.9