Cuando Acecha La Maldad / When Evil Lurks (2023)

Demián Rugna és a Shudder összehozták az év egyik legparább és legjobb horrorfilmjét, ami alaposan keresztülhúzta a Puliwoodos kollégákkal készülő 2023-as toplistánkat is.

A történet: egy vidéki argentin kisfalu fokozatosan elmélyül a káoszban, miután az egyik falulakóról kiderül, hogy a gonosznak készül életet adni.

Horror Box Office Verdikt: Veteránoknak kötelező
Ez az őszi szezon sem maradt el nagyon várt alkotás nélkül, ám míg tavaly a Barbarian igen csak felhype-olt kategóriaként debütált, addig idén a When Evil Lurks (az angol címét használom, mert az a rövidebb) a tipikusan radar alatt meghúzódó darab volt. Legalábbis azoknak, akik még nem látták Demián Rugna 2017-es paráztatását, az Aterradost. Ezt ugye nekem is csak tavaly sikerült pótolni, ami instant kedvenccé vált számomra, így hát a rendező új filmjét is hatalmas várakozás előzte meg a részemről. Ilyenkor könnyen tud előidéződni a csalódás, ám Rugna újfent rászolgált a bizalmamra, és öles léptekkel halad a kedvenc horror rendezőim top 3-jába.

A When Evil Lurks is képes innovatívan hozzáállni a már bejáratott horror toposzokhoz. Az Aterrados a természetfelettihez való kapcsolatra adott egy teljesen egyedi választ, és a When Evil Lurks is ezt a vonalat folytatja, csak ezt megspékeli az ördögűzés innovatív beemelésével. A végeredmény egy letaglózó, végtelenül komor és mesteri alkotás lett, mely előreláthatóan az évek múltával fog egyre nagyobb kultstátuszt elérni.

Rugna ezen felül egy olyan világépítést is végrehajt, ami iszonyatosan ritka a horrorban. A zsáner alkotásainak többsége azzal az alaphelyzettel játszik el, hogy a régi hitvilág démonai igenis valós dolgok, amit a modern kor szkeptikus mindennapi hősei eleinte nem vesznek komolyan, hogy aztán kiderüljön róluk, hogy nagyon is valósak. A When Evil Lurks viszont egy, a miénkéhez nagyon megegyező világot tár elénk, aminek különbségeiről apránként hull le a lepel.

Rugna új darabja a The Dark and the Wicked fojtogató hangulatát idézi meg, de közben egyértelműen lerí róla Rugna kézjegye, aminek köszönhetően nem csupán innen-onnan lemásolt ötletek összessége lett, hanem egy koherens történet a pokol megjárásáról. Rugna szabadelvű, és ennek megfelelően játszi könnyedséggel rúg fel “univerzális” horror törvényszerűségeket, különösképpen azt, ami a gyerek szereplők sérthetetlenségét illeti. Ezzel valószínűleg sokaknál átléphet egy vörös vonalat, de pont ez a vadnyugati hozzáállás járul hozzá ahhoz, hogy a When Evil Lurks megragadja a horror zsánerének fullasztó, nyomasztó esszenciáját, ami egészen a záró képkockákig végigkíséri a filmet – hogy utána a nézőben terebélyesedjen tovább még órákon, napokon keresztül.

Horror Box Office értékelés: 83%
IMDB értékelés: 7.3

Cuando Acecha La Maldad / When Evil Lurks (2023)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. […] #2 When Evil Lurks / Amikor a gonosz leselkedik – 83%A film, amivel a horror zsáner csúcsra ért nálam a 2023-as évben. Demián Rugna filmje után kiégtem, és hosszú hónapoknak kellett eltelnie addig, amíg ismét magával ragadott a horror zsánere. Bár amondó vagyok, hogy egy filmet önmagában is élvezni kell ahhoz, hogy jónak számítson, ám mégis érdemes egy-két interjút elolvasni Rugnával, hogy mégis mi ihlette őt ennek a filmnek az elkészítésére. Azután még hidegrázósabb, hogy hogyan is látja saját országának vidéki életét az író-rendező. A hidegrázás azonban csak akkor lesz teljes, amikor rádöbbenünk, hogy ez a kiszolgáltatottság, ami megjelenik a filmben, bármelyik ország vidékére igaz lehetne. […]

    Kedvelés

Hozzászólás