Ha valamiben lemaradásom van, az egyértelműen a ’90-es évek előtti horrorfilmek, melyekből csak a klasszikusokat láttam. Aztán kiderült, hogy még a klasszikusok terén is van pótolnivalóm.
A történet: egy testvérpárnak rá kell döbbennie, hogy az új szomszédság tele van vámpírokkal.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Amikor még nem volt a vámpír tematika túltolva. Teljesen átjön ez a hangulat a ’80-as évek végéből. Már maga a vámpír, mint szörny megjelenése is szenzációnak számított, és ez képes volt arra ösztökélni a nézőket, hogy beüljenek a filmre a mozikban.
Csúnya dolog a nosztalgia, mert ez a fenti aspektus mindenképp egy olyan bájjal vértezi fel a The Lost Boyst, amit a mai alkotások nem tudnak már elérni, köszönhetően mennyire túl lettek tolva a klasszikus horror tematikák. És eme nosztalgikus báj azt is el tudja palástolni, hogy amúgy mennyire középszer maga a film.
Finoman szólva is vicces a The Lost Boys imdb-n található pontszáma, hiszen számtalan 7 pont alatti alkotást tudnék felsorolni, melyek nagyobb hatással voltak rám, mint ez. De a The Lost Boys egy olyan korszakban készült, amikor még nem vált unalmassá, ha gyerekek és tinik jönnek rá olyan rejtélyek titkaira, amikre a felnőttek képtelenek voltak. Meggyőződésem, hogy ez a magas pontszám ennek köszönhető, hogy a maga korában újító jelleggel és kreativitással hozta tető alá ezt a vámpíros történetet.
Én 2023-ban viszont sok-sok horrorfilmmel a hátam mögött tekintettem meg először a The Lost Boyst, és nem tudtam eme háttértudástól elvonatkoztatni: a jól ismert lépcsőfokok mentén halad a cselekmény, ami mellőzi a jól felépített fordulatokat. Viszont hangulatában tény és való, hogy kompetens darab – gyönyörűen idézi meg a ’80-as évek reményteli jövőbe tekintését. De ennyi, és nem több.
Horror Box Office értékelés: 60%
IMDB értékelés: 7.2