Épp vittem fel ezt a filmet az Exceles gyűjtőlistámba, amikor kidobta a szoftver, hogy a rendező Carter Smith neve már egyszer felbukkant az adatbázisban. Méghozzá nem is olyan régről: a Swallowedon keresztül egyszer már bizonyította, hogy nem fél fontos témákat körbejárni a filmjeiben, és a The Passenger is tökre beleillik ugyanebbe a nyomvonalba.

A történet: egy fiatal srácnak meg kell tanulnia kiállni magáért, miközben kollégája egy gyilkossági sorozatba keveredik.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Ezúttal egy földhöz ragadtabb settinget kaptunk Smithtől – nincs különleges drog, nincsen heteroszexualitáson túlmutató orientáltság, csupán egy hatalmas dilemma, amivel egyre több fiatal, és középkorú ember, küszködik. Nevezetesen, hogy az életünk országútján haladva mi vagyunk-e a sofőrök, vagy éppenséggel csak utasok vagyunk, akik csak sodródnak az árral.

Meglepő érettséggel dolgozza fel ezt a témát Smith egy olyan filmben, amit elsőre le lehetne úgy írni, hogy egy mókuskerékbe belezakkanó ember hirtelenjében elkezd gyilkolászni. Ám szerencsére a The Passenger nem marad felszínes, és ahelyett hogy gore-ba fulladna a cselekmény, egy igazi sokatmondó tanmesét kapunk a határaink meghúzásáról és a múltbéli traumáinkkal való szembenézés fontosságáról.

Smith közelmúltbeli két filmje alapján kijelenthető, hogy szintet lépett: az alkotó, aki a 2008-as A romokkal válhatott ismertté a horrorrajongók körében, a 2020-as évekre hiteles, élettel teli karakterek horrorba hajló hullámvasútján kalauzolja végig a nézőt. Mások is csinálják ezt, szó se róla, de Smith mégis egyedi módon teszi ezt meg, és az ember lelkében zajló félelmekre, szorongásokra építkezve szállít elgondolkodtató történeteket nekünk. Amondó vagyok, hogy tartsa meg jó szokását!

Horror Box Office értékelés: 67%
IMDB értékelés: 6.1