Miközben a nyugati filmek ontják magukból a szellemes-démonos sztorikat, addig a közép-kelet európai alkotások a boszorkány tematikától nem tudnak elszabadulni. Persze, amíg azt olyan szépen művelik, mint a Hagazussa vagy a You Won’t Be Alone, vagy most már a Nightsiren, addig egy rossz szó sem érheti ezt a tendenciát.
A történet: egy fiatal nő visszatér szülőfalujába, ahol régi hiedelmekkel és pletykákkal szemben kell felvérteznie magát.
Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
A két emlegetett boszorkányos film alapján már sejtheti az Olvasó, hogy ez sem egy klasszikus boszorkányos-ijesztegetős film, mint mondjuk a Pyewacket, hanem az “elvontabb” irányvonalat képviseli. Ez egyeseket kikergethet a világból, de én nekem viszont egyre szimpatikusabb ez a megközelítés, amivel gyönyörűen lehet szemléltetni a boszorkányság hátterében meghúzódó jelentést és problematikát.
Ez utóbbi szemléltetésére pedig mi is biztosíthatna jobb táptalajt Közép-Kelet-Európánál, ahol a nők emancipációja továbbra sem tudja megközelíteni a nyugati világban elért státuszt (csak nézzünk rá 7/31-én, hogy hány női tagja van a magyar kormánynak…). A nőgyűlölet tényleg autentikusnak tetszik egy olyan régióban, ahol a férfi még mindig attól férfi, hogy minden este lerészegedik és mindenkit lefektet, aki az útjába kerül.
A Nightsiren a Hagazussához hasonló módon mossa el a határvonalakat a képzelet és a valóság között. Igaz, van egy olyan hosszabb jelenetsor, amit a legvadabb narkotikum központú filmek is megirigyelnek – ám amennyire elfajzott képeket láthatunk konzervatív szempontból, olyannyira izgalmas és fantáziadús egy elfogadóbb perspektívából nézve.
A Nightsiren sem köntörfalazik azzal kapcsolatban, hogy a nők részéről milyen minimális furcsaságra van szükség ahhoz, hogy a kornak megfelelően ócsárolják – anno boszorkányokként, manapság csak szimpla k.rvákként szokás emlegetni azokat, akik a hagyományosnak vélt női értékrendszernek ellentmondanak. Ahogy ez a film is mutatja a főszereplő nőkön keresztül, amikor bekövetkezik az a világ, amikor már ezek az elvárások megszűnnek, az egy valóságos utópia lesz az emberiség számára. Csak meg ne süljünk addig.
Horror Box Office értékelés: 72%
IMDB értékelés: 6.2
[…] Box Office Verdikt: Túl a komfortzónánIsmételnem kell magam, amit legutóbb a Nightsirennél már megtettem, ahova behivatkoztam a You Won’t Be Alone, illetve a Hagazussa című […]
KedvelésKedvelés