Mi a manó? A Shudder az unalmas Leave, illetve a botrányosan kaotikus Spoonful of Sugar után végre összekapta magát, és az Influencer mellett egy újabb értékelhető alkotást dobott be a kínálatába a közelmúltban.
A történet: a 2. világháború végét követő hónapokban veteránok összegyűlnek, hogy vigaszt nyújtsanak egy gyászoló társuknak.
Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Elsőre talán úgy tűnhet, hogy a Brooklyn 45 kilóg a blog sorából. Még én is ezen morfondíroztam sokáig, hogy mégis miért került rá a horror plecsni az imdbn-n – ám ahogy haladt előre a cselekmény, és jöttek az elvárt horrorba hajló fordulatok, egy még komolyabb horror ütött tanyát az események hátterében.
Érdekes, hogy Ted Geoghegan rendező pont a 2. világháború győzelme utáni időszakba kalauzolt vissza minket, amit mi, akik nem élhettük át személyesen, valamilyen euforikus periódusként képzelhetünk el a nyugati részről. Ám végül mégis zseniális húzásnak tartottam ezt, hiszen pont eme fenti prekoncepció mellett üti szíven úgy igazán a nézőt a tény, hogy a gyűlölködés valamelyik fél győzelmét követően sem ér véget.
2023-ban olyannyira polarizált az emberi társadalom, mint még talán soha azelőtt, és az ellentétes oldalon álló felek még talán soha sem akarták ennyire nem meghallgatni a másikat, hanem csak lenyomni saját igazukat a másik torkán. Ahogy arra a Brooklyn 45 is rávilágít, ez nem vezet sehova.
Ami még lesújtóbb ítélet és gondolat, az a film “klasszikus” horror elemében sejlik fel. A veteránok ugyanis egy szeánszt hajtanak végre, hogy megszólítsák az elhunyt női társukat, aki persze válaszol is a túlvilágról. Arról a helyről, amihez túlvilági megvilágosodást is társítunk: hirtelen minden össze fog állni, minden tudás birtokába kerülünk, stb. Geoghegan eme kellemes és kényelmes gondolatot zúzza darabokra azzal, hogy bemutatja, hogy a kételyeket, aggályokat, és leginkább a gyűlöletet ugyanúgy magunkkal visszük a halál után, ami csak tovább keserít minket és a szeretteinket is.
Amikor észrevesszük, hogy mi is zajlik pontosan a Brooklyn 45 hátterében, akkor az ismételten egy lesújtó tükörkép a jelenünkről. Ezt mostanában a realisztikus horroralkotások ábrázolták mesteri szinten, mint a Speak No Evil vagy a Soft & Quiet, de a Nefarious és most a Brooklyn 45 is bizonyítja, hogy egy csipetnyi természetfelettivel is bátran lehet ügyeskedni, a hatás nem marad el.
Horror Box Office értékelés: 71%
IMDB értékelés: 5.8