A hetekben jött ki a The Wrath of Becky, amit aktualitása miatt elkezdtem nézni – hogy gyorsan rájöjjek arra, hogy ez a 2020-as Becky folytatása, ami már három éve a listámon van megtekintendő elemként. Ennél jobb apropót pedig nem is találhattam volna a Becky megnézésére.

A történet: a tinédzser Becky élete teljesen a feje tetejére áll, amikor hétvégi házukba neo náci szökevények törnek be.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
A film, amit leegyszerűsítve úgy lehetne leírni, mint egy korhatáros Reszkessetek betörőket. Ám ezzel a kijelentéssel túlságosan felszínesek és megalkuvók lennénk, hiszen a Becky tényleg csak az alaphelyzetet tekintve használta fel a 90-es évek klasszikusának formuláját.

A Becky sem a 90-es, sem a 2000-es, sőt, még a 2010-es évek nagy részében sem tudott volna működőképes lenni. Néha túlságosan nyers, túlságosan erőszakos, ami simán megülheti az egyszeri néző gyomrát, aki csupán egy fiatal lánykát akar nézni, ahogy elbánik a rosszfiúkkal. Becky viszont oly módon bánik el velük, amit Kevin McAllister sosem tudott volna reprodukálni.

A 2020-as évekre már tinédzser korszakba léptek azok a gyerekek, akik egyrészt az okostelefonokkal együtt nőttek fel, másrészt pedig pont a modern kütyük térnyerésének hála olyan neglegációban lehetett részük, amit semelyik másik fiatal generáció nem élt át korábban. Hiszen ahogy nekik, úgy a szülőknek is teljesen új dolog volt az okostelefon, ami sajnos sok családban megakadályozta, hogy egészséges kapcsolódási pontok és érzelmi minták alakuljanak ki a családtagok között.

Nem hiába jönnek havonta a hírek a Szabadság Fellegvárából, USA-ból, hogy tizenx évesek már megint lemészárolták több kortársukat is az iskolában. Családi példakép híján olyan fogyasztható tartalmak válnak követendővé, amik az erőszakot magasztalják, onnan pedig már csak egy lépés, hogy a tettek mezejére lépjen az elnyomott, sértődött tinédzser lélek.

A Becky pont ezt a kettősséget adja vissza, ami a modern társadalom gerincében megvetette magát. Alapvetően szórakoztató látni, ahogy egy fiatal lány egyesével leszedi a rosszfiúkat. Önbíráskodó énünk kielégül, a gonoszok megkapják a jussukat, juhé. Ugyanakkor ahogy Becky elvégzi egyesével a piszkos munkát, az valamilyen szinten horrorisztikus. Vadállatias ösztönök kerekednek felül rajta, amit az idősebbek még akkor sem tudnának átélni, ha éppenséggel egy hasonló szituációba keverednének. Így egyszerre szórakozunk és borzongunk, ahogy Beckyből megmentővé és egyben gyilkossá válik.

Persze a film nem tudna ilyen hatásos lenni kiváló színészek nélkül. Lulu Wilson tökéletesen hozza a teljesen összezavarodott, “a világban mindenki ellenem van” mentalitású tinédzsert. Meglepetésre a vígjáték zsánerből ismert Kevin James is autentikusan hozza a számító, precíz bandavezért – erre szerintem senki sem számított.

A Becky csupán a felszínen tűnik egy könnyed zúzdának, ami a közelmúlt akciófilmjeit próbálná imitálni. A felszín mögött ugyanis egy olyan jelenség húzódik, ami túlságosan reális alapokon nyugszik, és ami számtalan család életét keseríti meg. Emiatt esett a választásom a Túl a komfortzónán kategóriára.

Horror Box Office értékelés: 70%
IMDB értékelés: 5.9